Címlap Baranya Megerősítetté...
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Baranya megyei önkormányzat közgyűlése dr. Balogh János rendőr altábornagy, országos rendőrfőkapitány jelenlétében egyhangúlag támogatta dr. Szijártó István rendőr ezredesnek a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjévé történő kinevezését – számolt be Őri László, az önkormányzat elnöke.

Dr. Szijártó István rendőr ezredes a Rendőrtiszti Főiskolán, majd a Janus Pannonius Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Karán szerzett diplomát. Hivatásos szolgálatát 1984-ben kezdte vizsgálóként a Szekszárdi Rendőrkapitányságon, ahol később nyomozóként, majd alosztályvezetőként teljesített szolgálatot. 1996-tól kezdetben megbízás, majd kinevezés alapján látott el kapitányságvezetői feladatokat a Dombóvári Rendőrkapitányságon. 2005-től a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatójaként dolgozott, majd 2006-tól ismét a Dombóvári Rendőrkapitányságot vezette. 2013-tól a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese.

Az ezredes rendőri pályafutása alatt számos alkalommal kapott elismerést, a belügyminiszter 2015-ben Szent György Érdemjelet adományozott számára.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság eddigi vezetőjét, dr. Gulyás Zsolt rendőr dandártábornokot a tárcavezető átrendelte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság állományába.

(Fotó: Őri László/Facebook)