Címlap Közélet Motoron érkez...

Motoron érkeznek a Mikulások Pécsre, várják a gyerekeket!

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Bár már lezárták a szezont, a jótékonykodó motorosok mindig gurulnak egyet Mikulás közeledtével. Idén december 4-én, vasárnap lesz a robogó nagyszakállúak felvonulása.

A két keréken érkező Mikulások a Budai vám parkolójában gyülekeznek vasárnap 12 órától, majd bejárják a várost.

A város több pontján megállnak: Pécsbánya, Pécs Pláza, Széchenyi tér, ahol a gyerekek felülhetnek majd a motorokra.

Jó hír, hogy most is gyűjtik az ajándékokat, szaloncukrokat, amit a rászoruló családok számára visznek el. Meglátogatják a Mosolymanó Egyesületet, az Éltes Mátyás Általános Iskolát és a Komlói Családsegítő Otthont. 

December 4-én három órakor pedig a Széchenyi téren parkolnak le, ahol a gyereknek több idejük lesz találkozni a vidám társasággal – számolt be korábban lapunknak Tóth András, a Dél-Dunántúli Motoros Egyesület vezetője.

Évek óta járják a várost a motorosok

A szervezők hozzátették, hogy az esemény csak megfelelő időjárás függvényében lesz megtartva, szem előtt tartva a motorosok maximális biztonságát.