Müller Cecília: nem szabad hátradőlni, még tart a világjárvány!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Bár Magyarországon lezajlott a koronavírus-járvány első szakasza, nem szabad hátradőlni, mert továbbra is jelen van a kórokozó, tart a világjárvány - mondta Müller Cecília országos tisztifőorvos a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

A tisztifőorvos hangsúlyozta, Magyarországon a nagyon sikeres járványkezelésnek köszönhetően a többi országgal összehasonlítva viszonylag kevés megbetegedés és haláleset volt a koronavírus miatt. Ugyanakkor a vírus nem tűnt el az országból, hiszen még kórházban is ápolnak koronavírusos betegeket – fűzte hozzá.

“Nagyon ébernek kell maradnunk, pontosan követnünk a változásokat, főképpen a nyitással és a felszabadító járványügyi intézkedésekkel” – hangsúlyozta. Az úgynevezett járványügyi egység feladata ezért éppen az lesz, hogy azonnal reagáljon, ha szükséges – tette hozzá. Az egységben népegészségügyi szakemberek, illetve a rendvédelmi szervek, az Állami Egészségügyi Központ, valamint a mentőszolgálat, a kórházparancsnoki rendszerben dolgozók és a fertőtlenítéseket végző honvédek vesznek részt – mondta.

Müller Cecília reményét fejezte ki, hogy az egység bevetésére nem lesz szükség, ugyanakkor – jegyezte meg – még nincs se vakcina, se célzott terápia, amellyel mindenkit meg lehet gyógyítani. Ebben a helyzetben maradnak a “klasszikus” járványügyi intézkedések – fűzte hozzá. Kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: Magyarországon “tiszteletreméltó” és fegyelmezett kultúra alakult ki a járványügyi szabályok betartása terén, ami hozzájárul a sikeres védekezéshez. Úgy érzi, és ezért hálás is, hogy sikerült együttműködést kialakítani a járvány elleni védekezés irányítói és a lakosság között. “Csak így, együtt tudtuk ezt a teljesítményt nyújtani” – hangsúlyozta a tisztifőorvos.

Előző sztori

Az északnyugati szél a Dunántúlon nagy területen megerősödik

Következő sztori

Újabb négy évre beválasztották a MOB elnökségébe Vári Attilát

Legutóbbiak innen: Közélet