Címlap Közélet Nagy Magyar f...

Nagy Magyar fészbúk indult: Hundub néven!

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az IWIW és a MyVip után új, cenzúra mentes közösségi oldala indult Magyarországnak, a Hundub – írja a Tech-Világ.

A készítőknek elegük lett a Facebook egyoldalú politikájából, miszerint tiltja és cenzúrázza a neki nem tetsző tartalmakat, ezért elindították a Hundub-ot.

A magyar közösségi oldal a napokban indult útjára, de máris több ezer felhasználóval rendelkezik. 

A cég az Azonnalinak számolt be az indulásról. 

A fejlesztőknek nem volt nehéz dolguk. Tulajdonképpen lemásolták a Facebook régi kinézetét. De nem csak külsőre, tevékenységi köreiben is igen hasonló az amerikai közösségi oldalhoz.

A saját személyes profil mellett, ismerősökkel lehet beszélni, fotókat, videókat lehet feltölteni, valamint eseményeket létrehozni. 

A Hundub közösségi oldalon viszont újdonságnak számít a nyereményjáték. A leírás szerint közösségi cselekvésekkel lehet pontokat gyűjteni. Egy kedvelés egy pont, egy komment két pont, egy poszt három pont, stb. A gyűjtött pontokkal részt lehet venni a közösségi oldal nyereményjátékában. 

A másik eltérés a Facebookhoz képest, hogy ez a közösségi oldal blog felületet is kínál a felhasználóknak. Cikkeket írhatunk, oszthatunk meg másokkal. 

A közösségi oldalnak 3 alapítója van, a névválasztás pedig a Hungarian (Magyar) és a Dub (hang) szóból származik. 

Az ötletgazdák évekig működtetek egy próba közösségi oldalt, aminek sok pozitív visszajelzése volt. Ezért döntöttek amellett, hogy a nagyközönség elé viszik azt. 

A készítők szerint az elsődleges célcsoport a Nagy-Magyarország területén élő emberek. 

Frissen induló vállalkozásként üzleti modelljük még nem teljesen kiforrott. Az ötletek folyamatosan megvalósításra kerülnek. Egyelőre még nem szeretnék fizetőssé tenni a Hundub-ot, ezért először saját tőkéjükből működtetik, majd később tértiének át a reklámokból történő finanszírozásra. 

A Hundub egyik legfontosabb újdonsága a közösségi oldalakhoz képest, hogy cenzúramentes. Elsősorban a szólásszabadság biztosítására törekednek, tehát itt mindenki megoszthatja szabadon a véleményét. Hangsúlyozzák, hogy politikai véleménykülönbségek miatt nem fognak senkit letiltani és törölni. 

Azért itt sem szabad mindent. Tiltott önkényuralmi jelképek vagy állatkínzásért tiltás jár. 

Alternatíva

Túl nagyra nőttek a közösségi hálókat irányító amerikai cégek, és ma már úgy gondolják, hogy bármit megtehetnek. Ezért úgy gondoltuk

muszáj, hogy legyen választás, egy alternatíva

– jelentette ki a Magyar Nemzetnek Pál Csaba a Hundub közösségi hálózat indulása kapcsán. Az igazi lökést az indulásukhoz tavaly az adta, amikor mindenféle indoklás nélkül sok ezer magyar felhasználót töröltek le a Facebookról, amelyről később kiderült, hogy legtöbb esetben csak a véletlen műve volt, viszont ezért még bocsánatot sem kértek.

Szavai szerint jelenleg is szinte bármivel kapcsolatban – legyen az politikai vagy éppen a járvánnyal kapcsolatos vélemény – sújthatják a felhasználókat törléssel, vagy tiltással csak azért, mert az valahol távol nem tetszik valakiknek.

– A magyar közösségi oldal esetében viszont ilyen esetektől nem kell tartani, hiszen ez a hálózat nem alkalmaz politikai cenzúrát

– ígérte a lapnak.