Címlap Gazdaság Ne csodálkozz...

Ne csodálkozzunk, ha idén drágábban vesszük a karácsonyfát

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Idén várhatóan 10-20 százalékkal emelkedik a karácsonyfa ára, elsősorban a szállítási- és a munkabérköltségek növekedése miatt – közölte a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezete.

A legnépszerűbb fajta, az import Nordmann-fenyő az árfolyamváltozás miatt akár 20 százalékkal is drágulhat, méterenkénti ára így elérheti a 7000-8000 forintot. A lucfenyő méterenként 4000-5000 forintba, az ezüstfenyő 5000-6000 forintba kerül majd, de egyre több helyen darabárat határoznak meg az eladók.

Magyarországon az emberek évente 1,8-2 darab millió karácsonyfát vásárolnak, a szervezet abban bízik, hogy a koronavírus-járvány nem befolyásolja majd a vásárlási kedvet, és zavartalanul folyhat az árusítás is. Az értékesítés nagyrészt faiskolai árudákban, közterületeken és online történik.

Az országban mintegy 3000 hektáron termesztenek fenyőfát, főleg Vas, Zala és Somogy megyében. A fák kitermelése november második felében kezdődik, először a földlabdás fenyőfákkal, amelyet az export követ. A környező országokba, a román és szlovák piacra vegyesen kerülnek a fajták.

Importként pedig főleg Nordmann-fenyő érkezik, nagyrészt Dániából, a behozatal mennyisége 500-600 ezer darabot tesz ki. Ugyanakkor a Nordmann-fenyő iránti, évek óta erősödő keresletre válaszul, az elmúlt 10 évben nagy mennyiségben telepítették a magyar gazdálkodók is, így idén ebből a fajból széles választék várja a vásárlókat.

A szakmaközi szervezet úgy véli, célszerű őstermelőknél, bejáratott, megbízható árusítóhelyeken megvásárolni a fenyőfákat, mert azokat csak decemberben vágják ki, ezért tartósabbak, szebbek.

A műfenyők zömében Kínából érkeznek, így rendkívül nagy az ökológiai lábnyomuk, ráadásul a tapasztalatok szerint általában 5-6 év elteltével leselejtezik ezeket, miközben legalább 20 évig kellene használni egy műfenyőt évről évre ahhoz, hogy valóban környezetkímélőbb alternatíva legyen.

(MTI)