Címlap Koronavírus Nem lesz köte...

Nem lesz kötelező a maszkviselés az iskolákban!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Kásler Miklós minisztériuma szerint nem lesz kötelező az iskolákban a maszkviselés. A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön. 

Ahogy a mindennapokban, úgy az óvodákban és iskolákban sem kötelező a maszk és már nem kötelező a testhőmérséklet-mérés sem.

Fontos azonban, hogy a szülők ne vigyenek közösségbe olyan gyereket, aki koronavírusos tüneteket mutat, és a köznevelési intézmények fordítsanak fokozott figyelmet az alapvető egészségvédelmi szabályokra – hangsúlyozták.

A fennálló szabályozásokról körlevelében tájékoztatta a köznevelési intézményeket Kásler Miklós. Leírta, hogy a kormány célja, hogy az iskolák továbbra is zavartalanul, jelenléti oktatásban működjenek, hiszen a munkába járó szülőknek és a gyerekeknek is ez a legjobb.

Ezért továbbra is az oltást javasoljuk, mind a diákok, mind a pedagógusok védelme érdekében

– áll az Emmi közleményében.

Az iskolai hiányzásokra a normál szabályok vonatkoznak, így az intézményvezető joga eldönteni, mely esetben tekinti igazoltnak a diák távolmaradását –  írták.