Címlap Koronavírus Novák: Egyelő...

Novák: Egyelőre nem lesznek korlátozások

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter, a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs ülése után tartott sajtótájékoztatón elmondta, semmi nem indokolja, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezés jelenlegi szabályait felülírják, és általános korlátozásokat vezessenek be.

A rendezvények szűk körénél most is előírás a védettségi igazolvány, de ezen körök bővítésére egyelőre nincs szükség

– közölte, majd hozzátette, a kormány oltási kampánya jelenleg is tart, a kampányban szakembereket kértek meg, hogy érveljenek az oltás mellett.

A sajtótájékoztatón elhangzott még, hogy továbbra is állami finanszírozásban folytathatja tanulmányait az a nagyjából ötezer felsőoktatási hallgató, aki tavaly nem teljesítette a feltételeket, és önköltséges képzésre került át, ezt a miniszter azzal indokolta, hogy az előző tanévben távoktatás volt, és elképzelhető, valaki emiatt nem tudta az elvárt teljesítmény nyújtani.

Érkezik a nyugdíjprémium

Novák szerint ha a gazdasági növekedés 3,5 százalék feletti lesz, nyugdíjprémiumot kapnak a nyugdíjasok, a 13. havi nyugdíj fokozatos visszavezetése pedig januárban újabb egyheti nyugdíjat jelent.

Emellett januártól bevezetik a 25 év alatti fiatalok szja-mentességét, ha pedig sikerül elérni az 5,5 százalékos GDP-növekedést, a gyermeket nevelő szülők visszakapják a 2021-ben befizetett személyi jövedelemadójukat.

(via MTI)