Címlap Közélet Orbán: Az ide...

Orbán: Az idei év sokkal jobb volt, mint a tavalyi

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az a kulcs Magyarország jövőjéhez, hogy az emberek elhitték, munkával igenis lehet boldogulni. Az elmúlt 12 év minden egyes kormányzati intézkedése arra irányult, hogy a magyarok bízzanak ebben, erre alapozzák a jövőjüket, és nemzeti konszenzus alakuljon ki a munka fontosságát és eredményességét illetően – nyilatkozta Orbán Viktor a Magyar Nemzetnek.

Az interjúban arra a felvetésre, hogy tavaly karácsonykor még nem volt koronavírus elleni védőoltás, idén azonban már van, a kormányfő úgy reagált: egy éve ilyenkor „égett a ház, és mi egyetlen dolgot tudtunk mondani, azt, hogy senki ne menjen a tűz közelébe. Akit tudtunk, kihoztunk, de tűzoltófecskendőnk nem volt. Idén már van ellenszer, az oltás, ami védelmet ad, de reményt is, hogy nemcsak várni tudjuk, hogy elmúljon a baj, hanem aktívan tehetünk is saját magunk és mások érdekében.”

Ez visszaadja az életkedvet, kirángat a depresszióból. Ahogy az ország visszakapta a cselekvőképességét, úgy kerültek ismét a középpontba az embereknek fontos ügyek, és egyre inkább hasonlított az élet a járvány előttire – hangoztatta a miniszterelnök.

Hozzátette: ezért az idei év sokkal jobb volt, mint a tavalyi, „úgyhogy ha örömmel nem is, hiszen nagyon sok honfitársunkat vesztettük el, de bizakodóbban várhatjuk” a következő esztendőt.

Sajnos az oltást elutasítók száma jóval magasabb annál, mint amiben reménykedtem. Magyarok vagyunk, mindig van egy jobb megoldásunk, mindig olvasunk vagy hallunk valamit, ami számunkra jobban hangzik az orvosok szavainál. Ehhez képest nagy eredmény, hogy a harmadik oltást már hárommilliónál is többen vették fel, ezzel a legjobbak közé tartozunk Európában. Ez az első és a második oltás esetében is így volt

– mondta a kormányfő.

„Mi, magyarok mindig jól indulunk meg; a török levéltárak középkori irataiban leírják, hogy a magyar csapatok első rohama irtózatos – de nincs második. Úgy tűnik, ez a tulajdonságunk megmaradt. Ami a Covid előtti életünket illeti, a spanyolnátha utolsó hulláma idején ugyanígy kételkedtek az emberek, hogy visszatér-e majd valamikor a régi életük. Visszatért. A miénk is vissza fog térni” – jelentette ki.

A kormányfő három feladatot nevezett meg 2022-re: a nagy gazdasági intézkedések végrehajtását, a vírussal szembeni további sikeres védekezést és a gyermekvédelmi népszavazás lebonyolítását.

Orbán Viktor arra buzdította a magyarokat: idézzék fel, hol tartott az ország 2010-ben, „a pénzügyi csőd milyen mély bugyraiban”, milyen „szűk céljaink lehettek akkor és milyen szárnyaló terveink lehetnek most”.

Szeretnénk, ha mindenkiben tudatosulna: Magyarország előre megy, nem hátra

– mondta a miniszterelnök.

(Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)