Címlap Közélet Orbán: Nehéz ...
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

"Attól nem kell tartani, hogy ellátási hiány lesz. A probléma az ár!" - mondta Orbán Viktor. December 5-én minden kiderülhet.

– Az volt az elképzelés, hogy a szankciókkal közelebb jutunk a háború végéhez, ám az elmúlt kilenc hónap megmutatta, hogy ez nem sikerült – mondta Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában. A miniszterelnök szerint a szankciók nem vittek közelebb minket a háború végéhez, ellenben súlyos gondokat okoztak az Európai Unió országainak. A kormányfő úgy véli, hogy nehéz tél előtt állunk, Ukrajna egyre nehezebb helyzetben van, Oroszország bevételei pedig továbbra is magasak, és tudják folytatni a háborút.

– December 5-én lép hatályba az olajembargó, ami meg fogja nehezíteni Európa működését. Ránk a szankciós tiltás nem vonatkozik, ezért attól nem kell tartanunk, hogy ellátási hiány lépne föl, jogunk van az országunk ellátáshoz szükséges olajhoz hozzájutni. Az árral azonban probléma van, várjuk, hogy a szankciók hogyan fognak az árakra hatni

– magyarázta a miniszterelnök.

Húsbavágó kérdés a nemzeti konzultáció

A kilencedik szankciós csomag tartalma kapcsán kifejtette: a brüsszeli bürokraták azt szeretnék, ha az olaj után a szankciókat kiterjesztenénk az atomenergiára és a gázra is, ami hazánkra nézve tragikus következményekkel járna. Jelezte: Magyarország eddig mindig mentesítette magát az embargó ténye alól, így ezt most is ki kell védeni.

A nyomás ugyanakkor folyamatos, mert a kilencedik szankciós csomag után lesz tizedik és tizenegyedik, így nekünk folyamatosan küzdenünk kell, hogy az alapvető értékünket megvédjük. Ezért is kértük az embereket, hogy a nemzeti konzultáció által erősítsék meg a magyar álláspontot

– mutatott rá.

– A nemzeti konzultáció húsbavágó kérdés, mert aligha van ma fontosabb a mindennapok szempontjából, hogy mennyit kell fizetni a vállalkozásoknak és a háztartásoknak az energiáért. Így nem lepődöm meg azon, hogy egy ilyen konzultációban több mint egymillió ember vett részt. Úgy érzem, hogy az ország megértette, hogy a következő gazdasági év sikere az az enegiaárakon és a szankciókon múlik – fogalmazott a kormányfő.

Új gazdasági modellt kell felépíteni

– Számot kell vetnünk azzal, hogy más megoldások drágábbak lesznek, a szankciók felárát mg kell fizetni. A magas energiaár tovább gyűrűzik és megjelenik minden termék előállítási folyamatában. Az, hogy milyen gazdasági modell jön most, erre a kérdésre még senki nem adott választ. Nem tudni, hogyan lesz Európa versenyképes, ez pedig nagyon súlyos kihívást jelent mindenki számára. Nem egy átmeneti válságot kell kezelni, hanem fel kell építeni egy teljesen új gazdasági modellt – tette hozzá a miniszterelnök.

Politikai okok miatt nem kaptuk meg a helyreállítási alap pénzeit

Orbán Viktor szerint a helyreállítási terv elfogadásával jelentőset sikerült előrelépni, egyúttal emlékeztetett arra, hogy Magyarország 2021 nyarán már megkaphatta volna a helyreállítási alap pénzeit, ám az, hogy ez elmaradt, annak politikai oka van.

Köszönetet mondott az unióval való tárgyalásokon való részvétel mellett, és kiemelte Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter szerepét, akit jó döntés volt visszahozni a kormányzati munkába.

Vannak olyan alapvető kérdések az Európai Bizottsággal szembeni vitában, amelyből a magyar kormány nem tud engedni és nem is akar – szögezte le a miniszterelnök, aki Ukrajna finanszírozását illetően elmondta, hogy a háborúval az ukrán állam működésképtelenné vált, külső források nélkül pedig nem tud működni. Ukrajna emiatt fordult a nyugathoz és az Európai Unióhoz. Magyarország a saját gazdasági nehézségei ellenére is belátja, hogy Ukrajnát segíteni kell, a kérdés csak az, hogy hogyan.

(via Magyar Nemzet, Index, fotó: Fischer Zoltán/MTI)