Címlap Közélet Orbán Viktor:...

Orbán Viktor: A háború ráborult a kampányra – Az a tét, hogy lesz-e gáz

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Minden nemzetállamnak a szabad döntése, hogy küld-e katonákat és fegyvereket Ukrajnába, erre a következtetésre jutottak az uniós csúcson. Orbán Viktor miniszterelnök vasárnapi rádióinterjújában, amit az Index is szemlézett, kitért arra is, hogyan vélekedik Zelenszkij éles kijelentéseiről, amelyekkel bírálja a magyar álláspontot. Szóba került az energiaárak növekedése, egy lehetséges élelmiszerhiány kérdése és a választási kampány is.

Nagy tétek forognak kockán, de nagyobb baj nélkül kerültünk ki az éjszakába nyúló brüsszeli megbeszélésekből – számolt be Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió vasárnap reggeli műsorában a kétnapos NATO- és EU-csúcsról – írja az Index. A kormányfő hozzátette: a NATO lényegében lemásolta a magyar álláspontot, vagyis sem katonákat, sem fegyvereket nem küld Ukrajnába, és a szövetség azt is nyilvánvalóvá tette, hogy semmilyen formában nem kíván részese lenni a háborúnak.

A miniszterelnök emlékeztetett:

a NATO-nak nincs saját hadserege, minden tagállam kontingenseket ajánl fel konfliktus esetén, ha szükség van rá, és minden nemzetállamnak a szabad döntése, hogy küld-e katonákat és fegyvereket adott esetben. Magyarország nem kíván sem katonával, sem fegyverrel részt venni az ukrajnai válságban

– szögezte le. Ebben a kérdésben sokszínűek az álláspontok a szövetségen belül, végül abban állapodtak meg a vezetők, hogy mindenki belátás szerint hozza meg a döntéseit.

A lengyel javaslatról, amely békemisszió küldését vetette fel Ukrajnába, azt mondta: az a gond vele, hogy nincs béke, így nincs mit fenntartani. Amíg háború van, csak béketeremtő erőkről lehetne szó, de ez meg azt jelentené, hogy részt veszünk a harcban.

A magyar álláspont ugyancsak ellenzi a légtérzár elrendelését Ukrajnában, amit Volodimir Zelenszkij ukrán elnök régóta sürget. A légtérzár ugyanis azzal jár, hogy gyakorlatilag légiháborút kellene vívni, ám ez tragikus döntés lenne – mutatott rá Orbán Viktor.

Az a tét, hogy lesz-e gáz

A háború miatt kilátásba helyezett energetikai büntetőintézkedésekről azt mondta a miniszterelnök: szankciós listát csak úgy lehet elfogadni, ha annak a tartalmával minden résztvevő egyetért. Vannak olyan javaslatok, amelyek ellentétesek Magyarország érdekeivel, mint például a gáz- és olajimport, ami a németeket és az osztrákokat is érinti. Azzal szemben, amit az ukránok mondanak, vagy van gáz, vagy nincs, mert ezek csövön érkeznek, olyan nincs, hogy kicsit drágábban van – jelentette ki a kormányfő. Leszögezte: nem arról van szó, hogy hajlandók vagyunk-e drágábban venni a gázt, hanem azon, hogy egyáltalán lesz-e gáz.

Magyarország finomítóit az orosz típusú olajra fejlesztették ki, többéves munkát igényelne, hogy átálljunk másfajta olajra – fejtette ki Orbán Viktor. Szerinte

az a kérdés, hogy leáll-e a magyar gazdaság, hiszen ha nincs olaj és gáz, ezzel járna. Az ukránok azt kérik, hogy teljesen álljon le a magyar gazdaság, de azt nem kérhetik tőlünk, hogy tegyük tönkre magunkat

– mondta a kormányfő.

Az Index szerint a miniszterelnök kiemelte, hogy folyamatosan segítséget nyújtanak az Ukrajnából érkező menekültek számára. Nehezményezte, hogy ezt az ukrán vezetés figyelmen kívül hagyja. Megjegyezte, hogy ebben a helyzetben ugyan másodlagossá vált, hogyan bántak a magyar kisebbséggel Ukrajnában, de „spongyát rá”, egy ilyen helyzetben nem ez a legfontosabb. Ha nem is ez most a legjelentősebb kérdés, „nem felejtjük el”, hogyan bántak a kárpátaljai magyarsággal – tette hozzá.

Zelenszkij mindenkit megszólított az EU-csúcson

Az EU-csúcson Zelenszkij elnök mindenkit megszólított, akiről úgy gondolja, hogy nem elég elkötelezett az ukránok ügye iránt – idézte fel Orbán Viktor, akit név szerint is megemlített felszólalásában az ukrán elnök. A miniszterelnök szokatlannak nevezte az ukrán államfő viselkedését, de megérti, hogy az az ukrán érdek, hogy minél több országot bevonjon a háborúba. Mi nem akarunk részt venni a háborúban – hangsúlyozta.

Nem az ukrán elnökkel vitatkozunk, hanem a baloldallal – jelentette ki a miniszterelnök. Szerinte azt kell megnézni, hogyan tudunk segíteni az ukránoknak úgy, hogy a magyarokat ne érje hátrány.

Nekünk nem másokhoz kell viszonyítani magunkat, mi 1100 éve a magyarok álláspontját képviseljük. Mindent megadunk az ukránoknak, amit tudunk. Nem vagyunk egyedül, más országok is ezt álláspontot képviselik. Nekünk azt kell világossá tenni, hogy mi vagyunk a magyarok, és a magyar álláspontot képviseljük. A magyar politika nem ukrán- vagy oroszbarát, hanem magyarbarát. Tudjuk, hogyan kell képviselni a magyar álláspontot

– fejtette ki Orbán Viktor. A kormányfő megérti Zelenszkijt, de nagyon fontosnak tartja, hogy megértsék a higgadtságunkat, ez az, amit stratégiai nyugalomnak hív.

„Ahogy Deák Ferenc mondta, időnként a mellényt újra kell gombolni, és most Európában újragombolják” – jelentette ki a miniszterelnök. Emlékeztetett: a háború előtt is az egekben járt az energia ára, kérdés, hogy helyes úton jár-e Brüsszel, ha vissza akarja fogni az orosz energiaimportot. Szerinte egészen különbözőek az álláspontok az unió országai között.

A háború ráborult az egész magyar kampányra

A választási kampányt ebben az időszakban sem lehet kikapcsolni – mondta Orbán Viktor. Emlékeztetett, hogy nemcsak választás, hanem népszavazás is lesz egy hét múlva. Véleménye szerint „Magyarország a nyugalom szigete” Európában, amely távol áll az egész „genderőrülettől”. Hozzátette, hogy a magyar álláspont nem változott, továbbra is a hagyományos értékeket képviseli: „az anya nő, az apa férfi, a gyerekeinket meg hagyják békén.” Szerinte mindenki érzi, hogy Magyarországon olyan dolgokról fognak dönteni az emberek, amelyeknek lesz európai következményük és jelentőségük.

A miniszterelnök elismerte, hogy a háború „ráborult az egész magyar kampányra”, így már nem csak az a kérdés, hogy menjünk-e vissza a „kudarcos múltba” vagy sem. Ezen túl most már a béke meg a biztonság kérdése is bekerült a választás tétjei közé, és „a mi üzenetünk világos: csak a Fidesz tud békét teremteni Magyarországon” – húzta alá.

Így egy nemzetközi dimenzióval gazdagabb lett a választási kampányunk, ezért izgalmasabb is. Van, aki ezt rosszul éli meg, van, aki úgy gondolja, hogy egy csendesebb kampány jobb lenne, valaki pedig úgy gondolja, hogy itt a lehetőség, hogy végre komolyan, őszintén és mélyen beszéljünk nagyon fontos kérdésekről

– fogalmazott Orbán Viktor.

Élelmiszerválság fenyeget

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a francia elnök vezetésével „megkongatták a vészharangot”, ugyanis a háborúnak van egy olyan negatív következménye is, hogy globális szinten élelmiszerhiány léphet fel. Oroszország és Ukrajna is nagy gabonatermelő, és olyan helyekre is importálnak, ahol hiányt szenvednek – emlékeztetett, hozzátéve, hogy az arab tavasz sem emberjogi mozgalomként indult, hanem éhséglázadás volt.

A gabona hiánya kontinenseket képes destabilizálni

– hangsúlyozta a kormányfő, aki szerint baj lehet azokban a térségekben, ahonnan „milliószám” érkeznek bevándorlók Európába. Rámutatott: Magyarország jelenleg 17 millió ember élelmiszerrel történő ellátására képes, tehát van feleslegünk. De ha az árak elszaladnak és felmegy az élelmiszer ára, akkor hirtelen megjelennek majd olyan vevők, akik olyan magas árakat ajánlhatnak a magyar termékekért, hogy egész egyszerűen kivonják az élelmiszerkészletet Magyarországról – tette hozzá Orbán Viktor. Ezért kellett bevezetni azt a vitatott döntést, amely „azt mondja, hogy ha gabonát viszel ki Magyarországról, mielőtt megtennéd, azt előzetesen be kell jelentened, és ha az ország ellátásbiztonsága megköveteli, akkor a magyar államnak elővásárlási joga van”.

Tehát mi nem veszünk el senkitől semmit, nem vagyunk kommunisták

– emelte ki a miniszterelnök. Orbán Viktor arról is beszélt, hogy az energia ára is azért nő, mert az Európai Unió emeli. A miniszterelnök elmondta, hogy az unió szerint úgy kell megvédeni a klímát, hogy kevesebbet kell fogyasztani. Speciális adót vetnek ki az energiaárakra – mutatott rá.

Szerintem most ezt a politikát nem szabad folytatni. Be kell szüntetni az energiaárak brüsszeli mesterséges növelését

– vélekedett Orbán Viktor, aki szerint egy-két hónapon belül be fogják látni, hogy ez így nem mehet tovább. „Ha a brüsszeli bürokraták nem emelnék az energia árát mesterségesen, azzal egy eszközt találnánk arra, hogy fékezni tudjuk az infláció ütemét” – emelte ki.

(via Index.hu)