Címlap Közélet Orbán Viktor ...

Orbán Viktor szerint most is a szabadságunk forog kockán

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A mostani, rendhagyó körülmények ellenére is "lélekben együtt emlékezve", levélben köszöntötte a világ magyarságát Orbán Viktor "a magyar szabadság születésének napján" - tájékoztatta Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke hétfő reggel az MTI-t.

„Tisztelt Honfitársaim! Minden évben ezen a napon piros-fehér-zöld kokárdák nyílnak szerte mindenhol, ahol magyarok élnek. Hirdetik, hogy büszkén és emelt fővel emlékezünk hőseinkre, akik 1848 tavaszán meggyújtották a magyar szabadság lángját, amely azóta is beragyogja Európát, hiszen nemzedékről nemzedékre magyarok milliói táplálják a Kárpátokon innen és túl” – kezdte írását Orbán Viktor.

Úgy fogalmazott: „Mi, magyarok a ránk törő ellenséges hatalmak szorításában, csatamezőkön harcolva és hőseink vesztőhelyein emlékezve sajátítottuk el azt, amit a szabadságról tudunk. Megtanultuk, hogy a szabadság nem egy ideológia, hanem vérrel szerzett jogunk, hogy használjuk nyelvünket, ápoljuk kivételes örökségünket, és a saját észjárásunk szerint rendezzük be életünket.”

A miniszterelnök szerint a 173 évvel ezelőtt történt események „ma azt üzenik nekünk, hogy közös sorsunk jobbra fordítása mindig azok kezében van, akik tudnak, akarnak és mernek is tenni a magyar nemzet felemeléséért. Ezzel a hittel és bátorsággal kell helytállnunk most is, amikor egy láthatatlan ellenség támadásának megújuló hullámaival harcolunk” – írta.

Orbán Viktor kiemelte: a ’48-as honvédek mai örökösei orvosok, ápolók, tudósok, rendvédelmi dolgozók, a fertőzés veszélye ellenére is mindennap munkába járó és hivatásukban helyt álló emberek tíz- és százezrei. Harcosok, akik fáradhatatlanul küzdik végig ezt a hosszú hadjáratot, hogy visszakaphassuk az életünket, és a vírus elvonulta után a velünk élő többi néppel együtt építsük tovább minden magyar közös otthonát, a Kárpát-medencét.

„Engedjék meg, hogy tisztelettel köszöntsem Önöket a magyar szabadság születésének napján, remélve, hogy a mostani, rendhagyó körülmények ellenére is lélekben együtt emlékezhetünk. Magyarország mindenek előtt, a Jóisten mindannyiunk fölött! Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!” – zárta ünnepi levelét a miniszterelnök.

1848-hoz hasonlóan most is a szabadságunk forog kockán, csak most egy sunyi ellenséggel küszködünk

– fogalmazott Orbán Viktor a Kossuth Rádióban.

1848-hoz hasonlóan most is a szabadságunk forog kockán, csak most egy sunyi ellenséggel küszködünk. Ezt mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádióban. A miniszterelnök úgy fogalmazott: ennek a napnak a hagyománya nélkül nem lehetett volna végrehajtani a rendszerváltást. 48 hősei, az aradi 13-ak nem haltak meg hiába. 1848-hoz hasonlóan most is a szabadságunk forog kockán – hangzott el az M1 Híradóban.

– Ez a modern kor inkább ilyen, mint az 1848-49 volt amikor még egyenes és nyílt viszonyok uralkodtak, szemtől szemben álltak fel a férfiak és harcoltak, most egy sunyi ellenséggel küszködünk, vele harcolunk, de ugyanúgy a szabadságunkra tör, mint ahogy a szabadságunkat veszélyeztette 1848-49-ben a bécsi önkény.

Tehát nem kell párhuzamokat keresnünk, itt van előttünk, ha vissza akarjuk szerezni a szabadságunkat, akkor szeretni kell a hazánkat 

– mondta a kormányfő a Kossuth Rádióban.