Címlap Közélet Pénteken nyit...

Pénteken nyit a pécsi műjégpálya!

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Október 29-én, pénteken 17 órakor birtokba vehetik az érdeklődők a pécsi műjégpályát, amely ebben a szezonban is különleges programokkal várja a kikapcsolódni, sportolni vágyókat.

Tavaly a pandémia miatt csupán rövidített nyitvatartás mellett csúszhattak a pécsiek.

Idén az első vendégek október 29-én, pénteken 17 órakor léphetik át a létesítmény kapuit és egészen 20 óráig korcsolyázhatnak.

A műjégpályát üzemeltető Pécsi Sport Nonprofit Zrt. idén sem változtatott a belépőjegyek árain, a korábbiakhoz hasonlóan ebben a szezonban is 1300 forintért korcsolyázhatnak a felnőttek, a diákok és nyugdíjasok 1100 forintért vehetik igénybe a létesítmény szolgáltatásait, de az érvényes Tüke-kártyával rendelkezőkre, a diákcsoportokra és a 6 éven aluliakra további kedvezmények várnak.

A nyitvatartás nem változott az előző évekhez képest,

hétfőtől csütörtökig napi kettő, pénteken, szombaton és vasárnapi napi három alkalommal várják a korcsolyázás szerelmeseit.

Korcsolyatanfolyam is lesz november 8-tól, amelyre 5 éves kortól bárki jelentkezhet aznap 16 és 17 óra között a műjégpályán. A képzés ára 15 000 forint. November 9-től pedig a jégkorong iránt érdeklődőknek tart hokisulit az 5 és 10 éves korosztálynak a Pécsi Sportiskola.

Aktuális árlista, nyitvatartás, fontos információk: www.psnzrt.hu