Címlap Közélet Sokan ünnepel...

Sokan ünnepelték Pécsen a szerb megszállás alóli felszabadulás centenáriumát

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Pécs és Baranya megye 100 évvel ezelőtt szabadult fel a 33 hónapos szerb megszállás alól, amelyre a Baranya Megyei Önkormányzat által a Centenáriumi Hadtörténeti Egyesülettel közösen szervezett katonai hagyományőrző felvonulás és program keretében emlékeztek vasárnap Pécsett a Széchenyi téren.

Őri László és Potápi Árpád János – Fotó: Kiss Dániel/MTI

Trianon után Baranyából hangzott fel a reménység üzenete: maradt még erőnk, megmaradt a nemzeti önbecsülésünk és a bátorságunk. Ez a baranyai üzenet visszhangzott 100 éven keresztül a Kárpát medencében- hangsúlyozta köszöntőjében Őri László a Baranya megyei Önkormányzat elnöke, az esemény fővédnöke, majd hozzátette, ez az üzenet szólít most bennünket is: 

A haza, a nemzet, a szülőföld, a gyermekeink ma is bátorságra, helytállásra hívnak bennünket idegen erőkkel, az értékeinket, magyar identitásunkat gyalázókkal szemben. Kincses Baranya érti a százéves üzenetet, és tudjuk: van és lesz erőnk megvédeni magunkat és örökségünket.

A 100 évvel ezelőtti történéseket Dr. Kovács Vilmos, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka idézte fel, míg ünnepi beszédet Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért felelős államtitkára mondta, mások mellett Dr. Hoppál Péter Pécs országgyűlési képviselője és Péterffy Attila Pécs polgármestere jelenlétében. 

Az egyház áldásokat követően az esemény zárásaként a résztvevők elhelyezték az emlékezés koszorúit, virágait.

Így kezdődött az ünnepség: