Címlap Közélet Sztrájkelőzet...

Sztrájkelőzetes: nem lesz teljes tanítás hétfőn!

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Hétfő délután ismét összeültek a pedagógus-szakszervezetek a kormányt képviselő Kisfaludy Lászlóval az Emberi Erőforrások Minisztériumában. Az érdekvédők ezúttal a sztrájk idejére vonatkozó még elégséges szolgáltatásokról – vagyis a felügyelet biztosításáról – szerettek volna megegyezni, de nem sikerült – írja az Index.

Amint azt korábban a Pécs Aktuál megírta:

január 31-ére, vagyis hétfőre figyelmeztető sztrájkot szervez a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ): az első két órát nem tartják meg, így 10 órakor kezdődik aznap a tanítás minden iskolában – köztük az egyházi fenntartású intézményekben is.

Igaz, ez utóbbiakban van, ahol éppen az első 2-3 órát tartják meg, majd utána marad el a többi óra – tudta meg a Pécs Aktuál.

Ahhoz, hogy „rendes sztrájk” is lehessen, számos kérdésben meg kell egyezni a kormánnyal, többek között ezért mentek hétfőn az érdekvédők a minisztériumba. Nagy Erzsébet, a PDSZ országos választmányi tagja közvetlenül a tárgyalás után az Indexnek elmondta: egyelőre nem jártak sikerrel, Kisfaludy László ugyanis szerdáig haladékot kért.

Ha addig sem születik megállapodás, akkor a bíróság fog dönteni, de egy biztos: a sztrájkot megtartjuk

– jelentette ki a lapnak az országos választmányi tag, aki beszélt arról is, hogy a tárgyaláson egy ködös ajánlatot is kaptak a jövőre vonatkozóan, ám ezt a jelenlegi formájában nem tudták elfogadni.

„Ismét belengették a pluszcafeteria lehetőségét, de ezt csak abban az esetben kapnánk meg, ha elfogadjuk, hogy komolyabb bérrendezés csak 2023-ban lesz. Hiába kérdeztük, hogy ez a komolyabb béremelés hány százalékos lenne, részleteket nem árultak el, így ezek hiányában ebben a kérdésben sem jutottunk előrébb” – emelte ki Nagy Erzsébet.

Hol tart most a sztrájk szervezése?

Több mint húszezren írták alá eddig a sztrájkra készülő pedagógusok petícióját, ami az érdekvédők számára azt jelzi, hogy a vártnál is többen szeretnének változást.

A PDSZ országos választmányi tagja kiemelte: bár egyelőre nincsenek pontos adataik arról, hogy az egy hét múlva esedékes munkabeszüntetésben hány intézmény és azon belül hány pedagógus vesz részt országosan, a visszajelzések alapján komoly támogatottságra számítanak.

– Vannak olyan intézmények, ahol az összes pedagógus részt venne a sztrájkban, tőlünk kérdezgetik, hogy addig hogyan oldják meg a  felügyeletet. Emlékeim szerint korábban ilyenre nem igazán volt példa. Éppen ezért arra kérjük a szülőket, hogy január 31-én ne reggel 8 órára hozzák a gyerekeket iskolába, hanem csupán 10 órára, ezzel is segítik a mi munkánkat – mutatott rá Nagy Erzsébet, utalva arra, hogy

a január 31-i, hétfői figyelmeztető sztrájk keretében csak az első két órát nem tartják meg, a harmadik órák viszont már a szokott rend szerint zajlanak majd. Amennyiben a pedagógusok ezzel sem érnek el eredményt, folytatják a szerveződést, és március 16-ára egy huzamosabb ideig tartó sztrájkot is előkészítenek.

„A hétfői tárgyaláson azt is jelezték nekünk, hogy ez a dátum politikai szempontból már egy nagyon érzékeny időszak lesz, hiszen rá két hétre tartják a választásokat. Erről sajnos nem mi tehetünk, mi október 15-én megalakítottuk a sztrájkbizottságot a megegyezés reményében, az időt nem mi húztuk” – tette hozzá Nagy Erzsébet.

Miért harcolnak a pedagógusok?

A szakszervezetek a következőket kérik:

  • A pedagógusok további 45 százalékos béremelésben részesüljenek!
  • Valódi pedagógus-életpályára van szükség!
  • A heti kötelező óraszám 24 órára csökkenjen!
  • Az osztályfőnöki funkció heti 2 órával számítson bele a heti kötelező óraszámba!
  • A pedagógiai asszisztensek gyermekfelügyelettel töltött heti óraszáma maximum 35 óra legyen!
  • A kormány érdemben működtesse az oktatás területén a szakmai és érdekképviseleti fórumokat!

Mint ismert, januártól a pedagógusok tízszázalékos pótlékemelést kaptak, komolyabb bérrendezés viszont csak 2023-ban várható.

Elöregedett a szakma: nem lesz, aki tanítson hamarosan?

Európa-szerte egyre nagyobb probléma, hogy a fiatalokat a pedagóguspályára vonzzák. Ugyanakkor elmondható, hogy a magyar pedagógustársadalom nemzetközi viszonylatban is elöregedett és elnőiesedett, derült ki a T-TUDOK Tudásmenedzsment és Oktatáskutató Központ Zrt. elemzéséből, amit a Portfolio mutatott be részletesen.

A tanárok közel fele 50 évesnél idősebb, és mindössze csak 5 százalékuk fiatalabb 30 évesnél, mutat rá a tanulmány, amely szerint 2008 és 2018 között nálunk fogytak el leginkább a fiatal pedagógusok.

A kutatás megállapította azt is, hogy az interjúalanyok szerint a pedagógusszakma öregedésével az is együtt jár, hogy a pedagógusok „szubjektív-kollektív” érzetének része, hogy a korosodással egyre „zaklatottabb lesz az idegállapotuk”, már mindenki kicsit „háklisabb” és kevésbé nyitott. Tény és való, hogy a pedagógusok elöregedése nemcsak azért gond, mert hamar eltűnik egy nagyobb létszámú korosztály a szakmából és munkaerőhiány lép fel, hanem azért is, mert egyrészt az egészségi állapotuk sem a legjobb, ezért gyakran betegek és helyettesíteni kell őket, másrészt pedig – és ez leginkább az óvodákban, általános iskolákban probléma – a fiatalabb szülőkkel egyre kevésbé értik meg egymást, nincs meg a korosztályi összhang.

Cikkünk első verziójában tévesen írtuk azt, hogy egyházi iskolákban is lesz sztrájk, de Pécsett nem lesz ilyen. Az úgynevezett félévi tanári értekezletek miatt maradnak el az órák éppen hétfőn! A tévedésért elnézést kérünk.

(via Index / Portfolio)