Címlap Baranya Tízmilliós ad...

Tízmilliós adomány indult Kárpátaljára hét baranyai település jóvoltából

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Hét baranyai település összefogásának köszönhetően csaknem 10 millió forint értékű adomány indult ma Kárpátaljára a háború elől menekülők megsegítésére.

A Baranya Megyei Önkormányzat tájékoztatása szerint Egerág, Szőkéd, Áta, Kisherend, Pécsudvard, Szemely és Birján polgármesterei fogtak össze a háború elől menekülőkért. Őri László elnök csütörtök reggel Kumli Józseffel, Szemely polgármesterével és Rácz Jánossal, Egerág polgármesterével indított el egy tartós élelmiszerekkel megrakodott kamiont Kárpátaljára.

Őri hangsúlyozta: a helyi közösség erejét és érettségét mutatja meg, hogy hogyan képes a bajban összefogni. Emlékeztetett rá, hogy a baranyaiak már a koronavírus alatt is megmutatták képesek a példátlan összefogásra, az Ukrajnában dúló háború pedig újra és újra társadalmi összefogásra ösztönzi a megyében élőket. A megyei elnök külön köszönetet mondott Novreczky Jánosnak, Birján polgármesterének, hogy jelentős összeggel járult hozzá az adományhoz.

A háború kezdete óta több tucat segítő kezdeményezés indult a megyéből Kárpátaljára. A Baranya Megyei Önkormányzat 1 millió forintot ajánlott fel, hogy karitatív szervezeteken keresztül segítse a háború elől menekülni kényszerülőket.