Címlap Egyetem Vadonatúj ját...

Vadonatúj játszóteret adtak át a Gyermekgyógyászati Klinikán

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ (PTE KK) Gyermekgyógyászati Klinikáján működő Szívbeteg Gyermekekért Alapítvány 2020. június 24-én, szerdán adta át az alapítvány által megvalósított játszóterét a gyerekeknek. 

Verőfényes napsütésben, június 24-én délután 14:00-kor nyitotta meg a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinikájának igazgatója, dr. Decsi Tamás a klinika vadonatúj játszóterének átadó sajtótájékoztatóját. Az eseményen részt vett dr. Masszi György, a Szívbeteg Gyermekekért Alapítvány kuratóriumi elnöke és dr. Nagy Éva, projektvezető is.

Az átadási előtti percekben.

Rendhagyó ünnepségként említette meg az átadást, „hiszen nem egy díszteremben, hanem a helyszínen, a klinika udvarának a közepén” a játszótér mellett tartották meg az eseményt – jegyezte meg a professzor.

Hozzátette, hogy az egészségügyben dolgozónak a koronavírus miatt is rendhagyónak számít ez az alkalom, hiszen szigorú higiéniai szabályok szerint kell dolgozniuk, sokkal jobban ügyelniük kell az előírásokra, mint néhány hónappal ezelőtt.

– A Gyermekgyógyászati Klinikán nagyrészt olyan beteg gyerekek fekszenek, akik nincsenek ágyhoz kötve, így amikor csak tudják igyekeznek ezeket a gyerekeket a klinika udvarára kimozdítani – mondta el a klinikaigazgató.

Több, mint 10 éve már, hogy a közelben lévő játszóteret használják a klinika betegei, de a közelmúltban egy olyan lehetőséget kaptak, hogy saját játszóteret építhessenek a klinika területén. Mindezt a klinika egyik alapítványa valósított meg.

Dr. Masszi György elmondta, hogy 25 éve kezdték munkásságukat a gyermekklinikán, először a gyermekkardiológiát támogatták, illetve 20 éve az ő alapítványuk végzi a koraszülött mentést is.

Az alapítvány elnök elmondta, hogy a Koraszülött mentőprogram – ami első sorban a koraszülöttek élethelyzetét és ellátását segítendő nagy program volt a dél-dunántúli régióban – keretein belül tudták megteremteni a klinika játszóterét. Viszont nem ez volt az egyetlen játszótér, a pécsi klinikán kívül még két másik helyszínen tudtak hasonló játszóteret létrehozni a gyerekeknek. A másik kettő játszótér Szekszárdon, a Balassa János Kórház udvarán és Kaposváron, a kifejezetten mozgáskorlátozott gyermekek számára a Napsugár Fejlesztő Központnál lett kialakítva – mondta el Masszi György.

Az átadás előtt tesztelték az új játékokat, hogy minden rendben van-e velük. Átment a vizsgán.