Címlap Közélet Verik a vészh...

Verik a vészharangot a Tüke Busz pilótái: egyre kevesebben vannak!

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Pár hete mondott fel a Tüke Busz cégvezetője, utódját pedig azonnal bérköveteléssel fogadták a Tüke Busz pilótái. A társaságnál működő Szolidaritás Szakszervezet vezetője szerint egyre kevesebben vannak, egyre több a járatkimaradás, ezért bruttó 2 ezer forintra kell emelni a sofőrök óradíját, hogy meg lehessen állítani az elvándorlást.

A szakszervezet vezetője a PannonTV-nek is panaszkodott. Azt mondta,

szeptemberre el kellene érni a bruttó 2000 forintos óradíjat, mert a jelenlegi összeg (bruttó 1800 forint), az sokkal alacsonyabb, mint amennyit a Volánnál keresnek a pilóták, ezért mennek el a Tüke Busztól a sofőrök, illetve ezért nem jönnek újak.

Raposa Gábor szerint sok az idős sofőr a Tükénél, és nincs utánpótlás sem.

– 40 évesnél fiatalabb pilóta nemigen van a Tüke Busznál, az idősebb kollégák pedig elmennek nyugdíjba. Akkor majd a menetrendet is ehhez lesznek kénytelenek igazítani – mondta a Pannon TV-nek a szakszervezeti vezető, aki szerint ezért is egyre sürgetőbb a béremelés.


Az önkormányzat nem akart megszólalni a témában, a csatorna hiába kereste őket.

Szerencsére úgy tűnik, hogy van pénz az önkormányzatnál, ugyanis igen komoly, több mint 270 millió forintos fizetésemelésre készülnek a városi fenntartású cégeknél és intézményeknél. Erről itt írtunk bővebben: