Címlap Gazdaság A Tüke Busz c...

A Tüke Busz cégvezetője Lázár Jánossal ötletelt

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Pécsett szokatlan, de szakmailag indokolt lépést tett Bánkuti István a Tüke Busz érdekében.

Többször írtunk már arról, hogy nagyon nehéz helyzetben van a pécsi közösségi közlekedést működtető cég, olyannyira, hogy akár a Tüke Busz működése is veszélybe kerülhet hosszú távon. A cég évek óta veszteséges – nemcsak Pécsett, hanem szinte mindenhol veszteségesek egyébként a helyi tömegközlekedést bonyolító cégek -, az energiaválság miatt elszálló üzemanyagárak pedig még komolyabb kihívás elé állították a társaságot, mélyítették a működési válságot, de meg kell küzdeni a sofőrhiánnyal és az elvándorlással is. Az önkormányzat képtelen érdemben növelni a Tüke Busz támogatását, politikai okokból pedig eddig egyetlen városvezetés sem merte úgy változtatni és emelni a díjakat, ahogyan arra piaci viszonyok között szükség lenne akkor, amikor a működési feltételek árai is drasztikusan emelkednek. Mindezek mellett pedig mivel önkormányzati cégről van szó, nem állami közlekedési vállalatról, a központi dotáció is évről évre kevesebb. Igaz persze az is, hogy fejlesztésre viszont vannak állami támogatások, például így tudott elektromos buszokhoz hozzájutni Pécs is.

A pécsi baloldali városvezetés és legszűkebb bizalmi köre nem nagy barátai a fideszes kormánynak – ez teljesen nyilvánvaló volt eddig is, számos alkalommal illeték már közvetlenül és közvetett módon is kritikával a kormányt; sőt állami szerveket is, gyakran őket hibáztatva Pécs nehézségeiért. Ezért is szúrt szemet Bánkuti István azzal, hogy személyesen ment el a napokban Mohácsra, hogy ott Lázár Jánossal találkozzon – és mindezt médiafelhajtás nélkül tette meg. Vagyis úgy tűnik,

nem kommunikációs tervei voltak azzal, hogy megjelent a fórumon és beszélt lázárral, hanem szakmaiak.

Az immár a közlekedésért is felelős miniszter ugyanis a napokban nyilvános fórumot hirdetett Mohácsra; arra bárki, akit érdekelt a mondandója, elmehetett, ha befért. Bánkuti István pedig elment erre a fórumra, és be is fért az eseményre egyik kollégájával. Sőt: beszélgetett is a miniszterrel, akinek még a fórumról készült spotjába is bekerült vágóképként a Tüke Busz cégvezetője:



Lapunknak sikerült elérnie Bánkuti Istvánt, akitől megkérdeztük, miért ment el a fórumra és miről beszélt Lázár Jánossal.

Én nem politikus vagyok, hanem cégvezető. A szakmai munkámat pedig a politikai szempontoktól függetlenül végeztem eddig is, és ezután is ezt tartom helyesnek. Mivel Lázár János a közlekedésért felelős miniszter Magyarországon, úgy gondoltam, érdemes vele beszélgetni, ha erre lehetőségem nyílik

– mondta Bánkuti István, aki hozzátette, elsősorban arról akarta tájékoztatni a minisztert, hogy fontos lenne átgondolni a helyi és a helyközi tömegközlekedés átjárhatóságának összekapcsolását. – A Tüke Busz járatai most törvényi akadályok miatt nem kanyarodhatnak például Kozármisleny, Orfű vagy Szentlőrinc felé, hiába lenne erre igény. De a komlói távolsági busz sem vehet fel városi utasokat a pécsi megállókban, hiába szelik át napjában többször is a várost. Azt vetettem fel egyebek mellett a miniszternek, hogy érdemes lenne ezt átgondolni, mert a cégek és az utasok is nyerhetnének azzal, ha tágítani lehetne ezt a mozgásteret – magyarázta a Tüke Busz vezetője lapunknak.

Bánkuti István hozzátette, Lázárt az egyik legprogresszívebb kormányzati szereplőnek tartja, és úgy érezte, a miniszter nyitott volt mindarra a koncepcióra, amit felvázolt neki abban a pár percben.

A Tüke Busznak komoly bevételt jelenthetne, ha rövidebb helyközi szakaszokon is szállíthatna utasokat; és az utasoknak is előny lehet, ha több járat közül választhatnának.