Címlap Közlekedés Aszfaltozási ...

Aszfaltozási BUMM Pécsett: nekiestek a Kürt utca végi hepehupának, babapopsi simaságú lesz!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

JÓ HÍRREL JELENTKEZÜNK! Vasárnap megírtuk, hétfőn körbetáblázták, szerdán felmarták, csütörtökön már aszfaltozták is a hepehupát a Kürt utca végén. Nem is akárhogy!

Mint egy felbolydult méhkas, úgy festett a Kürt utca vége és az Ifjúság út csütörtök délelőtt. Annyi szakember lepte el a területet, hogy öröm volt nézni – mondta egy közelben lakó, akinek az átkelését az érintett szakaszon azonnal biztosította is az egyik munkás.

Egy kis időre korlátozták az autós- és gyalogosforgalmat, de ez a lendületből semmit nem vett el.

Csütörtök reggel felvonultak, délben már lent is volt az aszfalt egy része.

Az érintett szakasz biztosan sima lesz

Zebra ugyan még nincs, de sima aszfalt már igen

Egy másik lyuk is eltűnt az Ifjúság útjáról

Mint azt megírtuk, hetek óta áldatlan állapotok uralkodtak a Kürt utca északi végén. Mintha elfelejtették volna azt a 20-30 négyzetméternyi hepehupát, amire még tábla sem figyelmeztetett. Így aki a Jakabhegyi út felől érkezett, a nagy eső miatt kellemetlen meglepetés is érhette. A lentről érkezők pedig folyamatosan „kipörgették” a kavicsot az elindulásnál. Ez szerencsére már megszűnik….

Hetekig semmi nem figyelmeztette az autósokat erre, most már nem így néz ki. Szerencsére!

Ez az az ominózus rész egyébként, ahová a regnáló, baloldali városvezetés megszavazta az új kijelölt gyalogátkelőhely építését. Ennek kialakítása 40 millió forintba kerül. Erről Pécs polgármestere, Péterffy Attila még a választások előtt egy magyarázkodó magyarázó videót is posztolt a közösségi oldalán.

Vagy elfelejtették a „kényes aranyzebrát”, vagy tényleg ennyi időbe telik a megépítése?

– tehetné fel az, aki ezen a szakaszon nap mint nap látja a hangzatos feliratokkal ellátott táblákat. Azt, amelyen az díszeleg:

MEGÍGÉRTÜK, TELJESÍTJÜK! ITT ZEBRA ÉPÜL!

– ez ugyanis lassan fél éve ott áll már, ahol a zebra még sehol.

Hetekig „árválkodott” a hepehupa a Kürt utca végén, senki nem foglalkozott vele

Bizony, jó munkához idő kell. Ennek a zebrának elkészítése pedig a legmacerásabb a városban. Péterffy Attila videójában elhangzott:

  • felfestés előtt ki kell alakítani a biztonságos átkelés körülményeit,
  • megfelelő szélességű (ez esetben 110 négyzetméternyi) járdát kell építeni,
  • ki kell váltani a járda alatti közművezetékeket is, és a csapadékvíz-elvezetést is meg kell oldani,
  • 15 méter hosszan 1,4 méter magas üvegkerítést is kell telepíteni,
  • egy lámpát is elhelyeznek, illetve 6 közúti táblát is kihelyeznek,
  • majd felfestenek egy zebrát is 316 ezer forint értékben.