Címlap Balhé „Tudato...
Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Egyhangúlag, ellenszavazat nélkül – vagyis a Fidesz-ellenes pártok: DK, Momentum, Jobbik, LMP, Párbeszéd, MSZP – által delegált bizottsági tagok egyetértésével – ítélte el határozatában a pécsi közmédiát a Nemzeti Választási Bizottság azért, amit folyamatosan művel valódi tájékoztatás helyett – derül ki abból a hivatalos és részletes indoklásból, amely eljutott a Pécs Aktuálhoz. (Lent megmutatjuk a dokumentumot teljes terjedelmében – a szerk.)


Kapcsolódó cikkünk:


Amint arról tegnap elsőként beszámoltunk: súlyosan egyoldalúnak, és emiatt törvénysértőnek találta a pécsi önkormányzat médiakiadványát (a Pécsi Híreket és a PécsMa.hu-t) az NVB, mivel fullban nyomják a baloldali jelöltet a szeptember 22-én, vasárnap esedékes időközi választás miatt, eközben pedig érdemben és „tudatosan” elhallgatják a többi politikai szereplőt. A kiadónak három napon belül nyilvánosságra is kell hozni az erről szóló szöveget.

Részlet az NVB indoklásából

Ilyen szintű propaganda még sosem volt

A pécsi önkormányzat lapját évek óta érik komoly vádak azzal kapcsolatban, hogy még a fideszes időszakban is sokkal jobban érvényesült a kiegyensúlyozott tájákoztatás elve, mint most; sőt: konkrétan többször is állították ellenzéki politikusok nyilvánosan, hogy nem kapnak felületet a lapban (se a Pécsi Hírekben, se a Pécsma.hu-n), vagy ha mégis, akkor vagy hazudnak róluk, vagy totálisan egyoldalúan, névtelen „cikkekben” tájékoztatják a városlakókat a pécsi közmédia politikai munkatársai – akik a lap tartalmáért felelnek. Ezeket a kritikákat rendre lesöpörte Péterffy Attila, aki szerint ez az igazán független újságírás. Ezt legutóbb éppen kedden magyarázta a polgármester, aki át is mentené a propagandagépezet lelkét a Városházára (Polgármesteri Hivatalba), köztisztviselőkké előléptetve (és kvázi „jogi védelem” alá helyezve) a médiatermék munkatársait.

A leghangosabb kritikusa a médiaterméknek az a Bognár Szilvia volt, aki miután összerúgta a port a városvezetéssel és kidobták az alpolgármesteri székből, majd távozott a Demokratikus Koalícióból is, igazi célpontja lett a baloldali propagandistáknak Pécsen – és még ma is az. Ennek ellenére tudta az országban egyik legfigyelemreméltóbb eredményt elérni a 2022-es választáson, a mostani választáson pedig elérte, hogy lényegében ő lesz a mérleg nyelve az új városvezetésben 2024-2029 között.

(Csak zárójeles információ: a Bognár Szilviával készült interjút nem adta le a Szabad Pécs a 2022-es választások előtt. Az máig a fiókban maradt – a szerk.)

Most is éppen az a Körömi Attila, önkormányzati képviselőjelölt fordult az NVB-hez, aki ugyan független színekben indul a kertvárosi időközin, de nem titkoltan szeretne együttműködni a Bognár Szilvia vezette Tiszta Kezekkel, ha elég bizalmat kap vasárnap és bejut a pécsi Közgyűlésbe.

Részlet az NVB indoklásából

Bár a fideszes városvezetés alatt is számos kritika érte a városi lapot, és még tüntetést is szerveztek annak főszerkesztője ellen Pécsen 2017-ben (bár a szervezőknek elsőre nem sikerült eltalálni, hogy ki is volt a főszerkesztő, de ezt végül némi kutatómunka után tisztázták a belső csoportban),

tény, hogy ez a mostani az első olyan hivatalos elmarasztalás a városi médiummal kapcsolatban, ami kimondja: tudatosan, nyíltan zár ki egy-egy politikai oldalt a sajtótermékből!

Hogy ennek a hivatalos elmarasztalásnak lesznek-e személyi konzekvenciái is, tervez-e bárki lemondani, távozni a pécsi közmédiától ezek után, esetleg tervezi-e a felelősök felmentését a városvezetés, arra rákérdezünk. Amint válaszokat kapunk, beszámolunk ezekről.

Az NVB teljes határozata és annak részletes indoklása itt olvasható:

Az NVB határozata miatt a Kúriához fordulhat a kiadó felülvizsgálati kérelemmel, de az általunk megkérdezett jogi szakértők szerint „kizárt, hogy ebben az ügyben érdemi változás legyen” az egyhangú döntés miatt és azért, mert alaposan körülbástyázták a megállapításokat jogilag és bizonyítékokkal.


(Borítóképen: Nimmerfroh Ferenc, a városházi kiadvány főszerkesztője és előző munkahelyének, a Szabad Pécsnek az alapítója, lelke: Babos Attila / Kép forrása: Babos Attila)