Címlap Hírek Háborúra kész...

Háborúra készülhet békés együttműködés helyett Pécs első embere!

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A választások éjszakáján még azt érzékeltette Péterffy Attila, hogy megértette a pécsiek akaratát, kész az együttműködésre Pécs érdekében „ügyek mentén”. Június 9-én még azt mondta a polgármester, hogy

„nyilvánvalóan egy más stílusú és más típusú önkormányzásra lesz szükség Pécsett, ha egyszer már a pécsi polgárok így döntöttek. Ügyek mentén fogunk még hatványozottabban politizálni, illetve a várost irányítani.”



Ebből egyelőre semmit nem látni, sőt, ennek éppen az ellenkezője érzékelhető továbbra is – igaz, még nem állt fel az új városvezetés, erre csak októberben kerül sor.


Napok óta mentegetik a balos pártlapokban Pécs polgármesterét a radikális döntések miatt, melyeket kedden végül erőből áttolt a hamarosan távozó városvezetés.

Ebből is érzékelhető, hogy nem békés, kompromisszumos városirányításra érdemes készülnie a pécsieknek, hanem durva háborúra. A polgármester ugyanis azon túl, hogy milliárdokat szórt ki egyes önkormányzati cégeknek decemberig (januártól várhatóan új menedzsmentek állnak majd fel), alaposan felduzzasztja a Hivatalát is, és emellett egy komplett propagandaosztályt is létrehoz. Ez utóbbira alsó hangon 100 millió forintot szeretnének költeni jövőre a pécsiek pénzéből, és erre jöhet még rá nagyságrendileg több tízmillió forint, amely a bérköltségét jelenti majd azoknak a „hivatalnokoknak”, akik a napi propagandát gyártani fogják – vélhetően hasonló egyoldalúsággal, mint ahogy azt az elmúlt években tették, bár a jelek szerint nem túl sok eredménnyel, hiszen oda lett a baloldali többség.



A polgármester mozgásából arra lehet következtetni, hogy

a legfontosabb számára a kommunikáció lehet, illetve az, hogy a Polgármesteri Hivatalt „uralni” tudja.

A mostani ellenzék – októbertől többség – ugyanis vélhetően alapos cseréket hajt végre majd az önkormányzati cégekben, ahogy az lenni szokott minden kurzusváltáskor.

Október közepén, amikor megalakul az új városvezetés, még pontosabban lehet majd látni, milyen stílusú és típusú politizálásra készül majd Péterffy, illetve a jobboldal és a civilek is, érdemes lesz ezt is figyelni.

Az biztos ugyanis, hogy Pécs olyan időszak elé néz a következő években, amire nem volt példa a rendszerváltás körüli időszak óta!