Címlap Hírek Radikális vál...

Radikális változásokról döntött a pécsi városvezetés, noha számosan ellenezték

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Több ellenzéki képviselő is kérte azoknak a döntéseknek az elnapolását, amelyek szerintük csak Péterffy Attila hatalmának bebetonozását jelentik, noha a választásokon kisebbségben maradt Pécs baloldali polgármestere. Ezek nem hatották meg a polgármestert, és mindent megszavaztattak, amit csak akartak.

Több mint 3,7 milliárd forintot csatornázott át a napokon belül távozó pécsi városvezetés kedden. A részleteket itt írtuk meg:


Döntöttek arról is, hogy átszervezik a Pécsi Közterület-Felügyeletet, noha a szervezetnél komoly problémák és egy malaclopási ügy is borzolja a kedélyeket. Hiába kérték képviselők, hogy várjanak ezzel a döntéssel, hallgassák meg előtte a közteresek vezetőjét is – aki éppen most tölti szabadságát Olaszországban – a baloldali többség leszavazta ezt.

A malaclopási ügyről itt írtunk részletesen, és mutattunk be egy belső videót is az esettel kapcsolatban:


A keddi Közgyűlésen Péterffyék döntöttek arról is, hogy alaposan felduzzasztják a Polgármesteri Hivatalt különféle indokokra hivatkozva, de ellenzéki képviselők szerint csak a saját embereiket helyezik biztonságba, és menekítik át őket az önkormányzati cégekből. Egy hét fős, külön propagandaosztályt is létrehoznak a Hivatalban:


A jelenlegi városvezetés október 15-én leköszön, és megalakul az új testület, ahol már nem lesz többsége a baloldalnak.

Az általunk megkérdezett képviselők azt mondták, októberben lehetőségük lesz majd a korrekcióra, vissza is vonhatnak majd mostani döntéseket, azzal együtt, hogy álláspontjuk szerint Péterffy Attila jelentősen megnehezítette – és lassította – ezekkel a döntésekkel az új, pécsiek érdekeit szolgáló struktúra kialakítását.