Címlap Arc Átmentené a p...
Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Bebetonozná a gépezetet a polgármester, aki minden jel szerint előre menekül.

Úgy látszik, komoly mentésbe fogott Pécs polgármestere; és nem csak milliárdokat szórnak ki még azelőtt, hogy véget érne a mandátumuk, de a propagandagépezet központi – és közpénzen működtetett – elemét is „biztonságba helyezné” Péterffy Attila.



Amint azt a Pécs Aktuál megtudta,

az önkormányzati hetilapot kiszednék a Pécsi Kommunikációs Központból, és betennék a Városházára, önálló Kommunikációs Osztályt létrehozva. Nem titkolt cél az sem, hogy a propit előállító kulcsembereket is ide menekítenék át a városi cégtől, illetve a polgármester közvetlen környezetéből,

mert szinte biztosan átszervezi majd az új városirányítás a városi kommunikációs céget, miután október közepétől átvették a kormányrudat Pécsen.

A jelenleg még aktív, baloldali városvezetés az akcióra 100 millió forintot költene el, és nagy valószínűséggel fognak is, hiszen erről már kedden dönteni szeretnének – még a biztos, baloldali többséggel a hátuk mögött.

Ha ez sikerül Péterffyéknek, akkor

a propagandacsapat „köztisztviselővé” válik majd, kvázi hivatalnokok lesznek,

és munkajogilag a pécsi jegyző alá tartozhatnak majd.

Nem csak a Fidesznek, hanem független képviselőknek is visszatérő és rendszeres problémája van évek óta a városi kiadvánnyal és annak szerkesztőivel, akik rendkívül és durván egyoldalúan, sokszor névtelen „cikkekkel” támadták a nem baloldali politikusokat, vagy éppen marginalizálták, elhallhatták őket – jobb esetben sak száműzték a „cikket” az aloldalakra. Emiatt többen egyébként a hatósághoz, illetve a HVB-hez is fordultak már.