A Kosárlabdázás Napján Csirke Ferenc vehette át az Év Férfi Edzője díjat – képünkön a pécsi tréner balján Fegyverneky Zsófia, jobbján Báder Márton látható
Címlap Sport A pécsi szake...
Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége a Magyar Kosárlabdázás Napján köszöntötte a 2023/2024-es idény legjobbjait. A férfi edzőknél a pécsi szakember, Csirke Ferenc érdemelte ki a díjat – nem kérdés, a 2023/2024-es szezonban kihozta a maximumot az NKA Universitas Pécs csapatából.

Régi hagyományt elevenített fel az MKOSZ azzal, hogy ismét díjazza a szezon legjobb edzőit, játékosait.

– Alapvető cél volt nem csak az utánpótlásban, hanem a felnőtt kategóriákban is, hogy magyar díjazottak legyenek – fogalmazott Mészáros Zalán, a Szakmai és Utánpótlás Bizottság elnöke. – A szezon során nyújtott teljesítményeket néztük, nem a naptári évet, hanem a 2023/2024-es idényt vettük alapul. A legnehezebb dolgunk edzői fronton egyértelműen a Tippmix Férfi NB I. A csoportban volt, hiszen nagyon kevés magyar szakember kap lehetőséget a klubvezetőktől, de reméljük, hogy ez a későbbiekben változni fog.

Az NKA Universitas Pécs azon kevés csapat közé tartozott, amelynél – legalábbis egy idő után – magyar edzőnek adtak lehetőséget. A 2023/2024-es szezont a szerb Goran Tadic vezetésével kezdte meg az újonc, majd miután a szakvezető bejelentette távozási szándékát, Csirke Ferencet kérték fel január végén arra a nem könnyű feladatra, hogy tartsa bent a csapatot az élvonalban. Nos, a 48 éves edző, aki korábban több helyen is bizonyította már a tudását, rátermettségét (PVSK férfi csapata, PEAC-Pécs női csapata, 3×3-as válogatott), itt is kitett magáért: az NKA Universitas Pécset bevitte a legjobb nyolc közé, a rájátszásba, s végül a hatodik helyet szerezte meg – ami extra teljesítménynek számított. Nyugodtan kijelenthető, kihozta a maximumot az újoncból.

– Először is: köszönöm az elismerést a szövetségnek! – mondta lapunknak Csirke Ferenc. – Kevesen vagyunk magyar edzők, biztos, hogy Simándi és Váradi is megérdemelte volna, gratulálok nekik is, Kornél szintén mélyről állt fel és hozta ki a gödörből az Oroszlányt, Csiga pedig kupaezüstöt nyert. A legnagyobb köszönet a Nemzeti Kosárlabda Akadémia vezetőségének jár azért, mert munkát adtak novemberben, és január végén bennem látták a megoldást, amikor új vezetőedző kellett a felnőtt férfi csapathoz. Nagyon jólesett ez a fajta bizalom, amit próbáltam meghálálni. Hatalmas segítséget kaptam a csapattól és Berkics Bence másodedzőtől, a profi hozzáállásuk nélkül nehezen lehettünk volna hatodikak a bajnokságban. Nem hiszem, hogy bármiben is változást hozna a díj, aki ismer, az tudja, hogy mindig maximális erőbedobással próbálom végezni a feladatom, ez így lesz a jövőben is.

A Kosárlabdázás Napján megtartott díjátadón összesen négy díj került Pécsre: az Év Férfi Edzője Csirke Ferenc lett, az Év U18 Férfi Játékosa Mezőfi Márk (Nemzeti Kosárlabda Akadémia, NKA Universitas Pécs), az Év U18 Női Játékosa Rátkai Eszter (Nemzeti Kosárlabda Akadémia, NKA Universitas Pécs), az Év U16 Női Játékosa Josepovits Kinga (Nemzeti Kosárlabda Akadémia, NKA Universitas Pécs).

Gratulálunk a díjazottaknak!