Címlap Közlekedés Átírják a KRE...

Átírják a KRESZ-t az e-bringák miatt!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Több egyeztetés után hamarosan a célegyenesbe érhet a KRESZ módosítása, amellyel többek között az elektromos rollerek és kerékpárok megjelenésére is reagálnak.

Járdán is tekerhetnének

Az InfoRádió Aréna című műsorában Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos a KRESZ módosításával kapcsolatban közölte, valamennyi kerékpáros szervezetnek az az első kérése, hogy a kötelező kerékpárút-használatot el kell törölni, ami abból is adódik, hogy a gyakorlott kerékpárosok nagyobb veszélyben érzik magukat a családok, kisgyerekek között, különösen a keskeny, rossz állapotú kerékpárutakon, mint az autóút szélén kerékpározva. Ami némiképp egybevág a baleseti statisztikákkal is, különösen a városokban, ahol a kerékpárutakat a járdán vezetik.

A konfliktus tehát, hogy a versenykerékpárosok hol kerékpározzanak: az út szélén vagy egy olyan kerékpárúton, ami a baleseti statisztikák szerint veszélyesebb, mintha az út szélén bicikliznének.

Rengeteg az új elektromos mikromobilitási eszköz

A KRESZ-módosítással kapcsolatban egyébként három éve folynak az egyeztetések. A politikus hozzátette: a KRESZ módosítása azonban nemcsak a fentiek miatt szükséges, hanem mert rengeteg új elektromos mikromobilitási közlekedési eszköz jelent meg, elég csak az elektromos rollerekre gondolni, és ezeknek a szabályozását is valahogy meg kell határozni.

KRESZ-vizsga gyerekeknek

Az interjúban arról is szó esett, hogy idővel akár gyakorlati vizsgát is tehetnek a diákok a KRESZ-vizsga mellé, ezzel is biztonságosabbá téve számukra az utcai közlekedést. A kormánybiztos felidézte, néhány évvel ezelőtt – civilszervezetek bevonásával – megszületett a közlekedési kisokos, az idei évben pedig két hét alatt mintegy 56 493 gyerek tett le közlekedési alapvizsgát. Ami nagyszerű, fűzte hozzá, hiszen

a KRESZ szerint egy 12 éves gyerek már kimehet a főútra biciklizni, azonban eddig nem igazán tette föl senki a kérdés, hogy vajon az alapvető közlekedési ismeretek megvannak-e a fejében, amiben most változás történt.

Hosszabb távú elképzelés, hogy a gyerekek számára gyakorlati vizsgát is biztosítani szeretnének, amire a világ több országában is van példa. Erre pedig a bringaparkok nagyszerű lehetőséget nyújthatnak, hogy a fiatalok a kerékpárkezelésben is egy kicsit ügyesedjenek – emelte ki Révész Máriusz, egyben reményének is hangot adva, hogy az a program, amely során tavaly 24, idén pedig további 35 bringaparkot támogattak, az elkövetkezendő években is folytatódni fog, biztosítva, hogy a gyerekek biztosabban üljenek a biciklin, és még a KRESZ-t is megismerjék, hozzájárulva ahhoz, hogy kevesebb közlekedési baleset legyen a jövőben.