Címlap Közlekedés Az M6-oson is...

Az M6-oson is feltűnhetnek katonai járművek

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Katonai járművek, konvojok vonulnak hazánk több útján mától október 8-ig.

A Brave Warrior 2020 elnevezésű nemzetközi gyakorlat erőinek visszacsoportosítása miatt október 1. és 8. között a megszokottnál nagyobb katonai gépjárműforgalomra kell számítani több, autópályán és főútvonalon – hívja fel a figyelmet a Magyar Közút.

Az érintett autópályák és főútvonalak: M0, M5, M6, M7, M43 autópályák, 2-es számú, 8-as számú és 83-as számú főútvonalak.

Azt kérik, hogy a katonai járművek, konvojok közelében fokozott óvatossággal közlekedjen mindenki, mivel azok mérete és sebessége, valamint a konvojok hossza és haladásuk módja eltérhet a mindennapi közúti közlekedésben megszokottól. Továbbár arra is felhívták a figyelmet, hogy mind a civil, úgy a katonai járművek közelében minden esetben az aktuális útviszonyok, valamint az időjárási és látási körülmények figyelembe vételével közlekedjünk.

A Magyar Honvédség a vonatkozó jogszabályokat betartva törekszik arra, hogy a lehető legkisebb mértékben zavarja az állampolgárok nyugalmát.