Címlap Közlekedés Egy igazi háb...

A különböző műszaki berendezésekkel felszerelt repülőt a Bell Geospce üzemelteti, a cég a légi gravitációs és mágneses felmérésekre szakosodott, egyebek mellett ásványkinc kutatással is foglalkozik. Januárban egy másik repülőjük volt itt, de ennek komolyabb múltja van. Túlélt három hadszínteret, egy zuhanást a Déli-sarkon és egy hókotróval való ütközést Kanadában.

A repülő 1943-ban készült Oklahoma Cityben, az Egyesült Államokban. 1944 szeptemberében a repülőgépet az USAAF – az Egyesült Államok Légiereje – vette át. Később a francia légierőben szolgált Indokínában, és a vietnami háború idején a dél-vietnámi légierőben. Ezt követően 30 évig pihent, 1968-tól 1998-ig Massachusettsben a légerő hangárjában állt. Ezután a régi motorja helyett turbólégcsavarokat kapott. Azóta két balesetet túlélt, egyet az Antarktiszon, egyet pedig Ontarióban, amikor egy hóekével ütközött.

Az első baleset

A repülőgép 2012. december 20-án szállt fel a Déli-sarkon a Holtanna-gleccserről, amikor a kerekek sílécei egy rejtett jégtorlasznak ütköztek, leszakítva a futóművet és a légcsavarokat. Személyi sérülés nem történt. Állapota miatt a gépet otthagyták, akkor úgy gondolták, hogy az lesz a végső nyughelye. A repülő egy évig árválkodott a gleccseren, majd a tulajdonos a megmentése mellett döntött. Technikusokat, mérnököket és a tábori személyzetet egy Il-76-ossal visszavitték a gleccserhez, hogy elvégezzék a mentést. Kiásták a hóból, a futóművet, az orr-részt és a légcsavarokat kicserélték, és számos lyukat és horpadást kijavítottak a a törzsén, így újra fel tudott szállni.

Második baleset

2016-ban a kanadai Round Lake-ből Pickle Lake-be repült, amikor a leszállás után egy hókotrógéppel összeütközött, szárnya jelentős károkat szenvedett. Mai formáját 2019-ben kapta, amikor a munkavégzéshez szükséges gémmel szerelték fel.