Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Jövő héttől már tartósan 7 fok alatt várható a hőmérsékleti maximum, ami azt jeleni, hogy erősen javasolt az téligumi használata. Magyarországon még mindig nincs törvényi szabályozás a téli abroncsok használatára, ennek ellenére a rendőrség minden évben felhívja a figyelmet, hogy a balesetek elkerülése érdekében használjunk téligumit. A rendőség tapasztalata azt mutatja, hogy az autósok 50 százaléka nem használ téli felszerelést.

Pécsen ez különösen fontos, hiszen gyakran előfordul, hogy a városban csak eső esik, addig a mecseki utcák havasak. Óriási különbség van gumi és gumi között, a biztonságosabb minőségi guminak bizony megkérik az árát, cserébe viszont akár 5 méterrel rövidebb lehet a fékút, amivel elkerülhető egy baleset.

A gyenge és a jó gumi közötti különbséget jól szemlélteti, hogy azon a ponton, ahol nyolcvanról fékezve a legjobbak már álltak, a gyenge, általában olcsó gumikkal felszerelt autó még negyvennel (!) ment, vagy csúszott. Még mindig túl kevesen használnak téligumit, pedig sok apróbb baleset is megelőzhető lenne

– erről korábban dr. Böröcz Károly rendőr alezredes, a Pécsi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője beszélt a Pécs Aktuálnak.

A téli- és a nyári gumi – jól látszik a különbség

A keskeny abroncsok előnyösebbek a havas úton induláskor és kanyarodáskor, minél szélesebb egy gumi, annál kevésbé tapad a jeges, havas latyakos úton. A leggyakoribb gumiméret 215-ös, ebben a kategóriában a legolcsóbb téligumi darabja már 25-30 ezer forint környékén beszerezhető, a drágább prémium gumi darabja 65-75 ezer forint között van. Jelentős a különbség egy szett árát nézve, azonban az ár a biztonságot is tükrözi.

A német autóklub, az ADAC évente értékeli a téligumikat, ebből sok minden kiderül.

„Két év után először tudtunk visszatérni a megszokott tesztrutinunkhoz, anélkül, hogy az utazási korlátozások befolyásolták volna. Az idei tesztelés Finnország északi részén kezdődött, az Ivalo melletti Saariselkában található Goodyear Arctic Centerben. Itt értékeltük a havas teljesítményt fékezésben, tapadásban, kezelhetőségben és kanyarodásban” – olvasható a német autóklub tesztjében. A tesztközpont már hét éve működik.

Az ADAC az idei téli teszteken a 185/65 R15 és 215/60 R16 abroncsméreteket tesztelte. Mindegyik típusból csaknem ezer abroncsot teszteltek sikeresen, három árkategóriában, az olcsó, a közép és a drága kategóriában. Ezek közül csak néhány felelt meg a legszigorúbb követelményeknek. A részletes teszt: ITT

A környező országok szabályai:

Horátország

November 15-től jövő év április 15-ig kötelező a téli felszerelés használata. Tilos minden olyan gépjárművel közlekedni, amely nem rendelkezik előírt téli felszereléssel téli körülmények között az utakon, valamint a pótkocsis teherautóknak. A bírság 250-750 ezer forint.

Szerbia

November 1-jétől április 1-jéig kötelező a téligumi használata. A gumiabroncsok profilmélységének minimum 4 milliméteresnek kell lennie. A bírság 20-70 ezer forintig terjed.

Ausztria

November 1-jétől április 15-ig kötelező a téligumi. Abban az esetben, ha a rendőr elkapja a sofőrt és nincs téligumija, a helyszíni bírság 35 euró (13 ezer Ft)  is lehet. Továbbá ha balesetet is okozunk emiatt, akkor a pénzbüntetés 5000 euróra (1,8 millió Ft) is rúghat.

Szlovénia

A legfeljebb 3,5 tonna össztömegű járművek téli felszereltsége négy téligumiabroncsból áll, amelyek minimális profilmélysége három milliméter, vagy négy nyári gumiból és hóláncból áll. Ha nem rendelkezik ezzel a felszereléssel, akkor a pénzbírság 40 euró (15 ezer Ft), ha pedig a forgalmat is akadályozza, akkor 500 euró (180 ezer Ft).

Szlovákia

Az előírások szerint november 15-től, és csak akkor kell feltenni a téligumikat, amikor az utakat egybefüggő hótakaró borítja.

Csehország

November 1. és március 31. között jeges, havas és csúszós utakon, továbbá ha 4 °C fok alatti a hőmérséklet, kötelező a téli felszerelés használata. Egy autót és egy hópihét mutató táblával jelzett utakon akkor is kötelező a téli felszerelés használata a fenti időszakban, ha nincs hó és jég.

Lengyelország

Téligumi használata javasolt télen, de nem kötelező. Csak akkor használható hólánc, ha elegendő hó borítja az utakat.

Románia

 November 1-jétõl érvényes szabályváltozás: jeges, havas úton kötelező a téligumi használata mind a négy keréken.