Címlap Közlekedés Fejlesztik az...

Fejlesztik az uránvárosi buszvégállomást, és erre fájdalmas okuk is van!

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Tüke Busz tájékoztatása szerint négy elektromos autóbuszt is lehet majd tölteni az uránvárosi autóbuszállomáson, ahol töltőrendszert építenek k. A munkaterületet ma adják át, de ez még nem érinti a pályaudvar utasforgalmát.

Mindeddig csak a társaság Tüskésréti úti telephelyén volt lehetőség arra, hogy az elektromos autóbuszok egy-egy napi menetrendi feladatuk teljesítését követően „tankoljanak”, a járművek akkumulátorait ezen a telephelyen töltik fel éjszakánként.

Mostantól az autóbuszokat egy-egy járat teljesítését követően az uránvárosi autóbuszállomáson is lehet majd tölteni. A töltés ideje alatt az autóbuszok képesek kondicionálni az utasteret, ezért a járművek a következő járatukra már klimatizálva vagy a fűtésrendszer aktiválásával tudnak indulni.

A közlekedési cég szerint az uránvárosi töltőberendezésekkel kedvezőbb és gazdaságosabb működési környezet kialakítása valósítható meg: az elektromos buszok így több vonalon, több járaton teljesíthetnek menetrendi feladatokat. A töltők üzembe helyezésével csökken a város környezeti terhelése, egyúttal az „élhető város” filozófiájával azonos és támogatott újabb szempont valósul meg.

A töltőinfrastruktúra telepítése novemberben fejeződik be az uránvárosi pályaudvaron, ekkor állhat forgalomba a 8 új Mercedes eCitaro elektromos autóbusz is.

Kapcsolódó cikkünk a témában:

(Borítóképünk illusztráció)