Címlap Közlekedés Figyelem! Nag...

Figyelem! Nagy dugókra készülhetünk az Árkádnál

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Gázvezeték-javítást végez az E.ON Pécsett az Alsómalom utcában, a 6-os és 58-as főút kereszteződésében az Árkád bevásárlóközpont mellett. A cég közlése szerint az augusztus 8-án indult munkálatok következő fázisában megváltozik a forgalmi rend, augusztus 18. és augusztus 25. között a jelzőlámpás kereszteződésbe érkezőknek minden irányból számítaniuk kell egyes sávok megszüntetésére, illetve a sávok módosítására.

A Somogyi Béla utcába csak az 58-as főút felől érkezők hajthatnak be, erre a 6-os főút felől érkezőknek nem lesz lehetőségük. A Szigetvár felől Budapest irányába tartó autósoknak számítaniuk kell rá, hogy a 6-os főút ezen szakaszán egy sáv áll majd rendelkezésükre.

A munkálatok a menetrend szerinti autóbusz-közlekedést nem érintik, ugyanakkor a gyalogosoknak az Alsómalom utcai autóbusz-megálló és az autóbusz-pályaudvar közötti gyalogátkelőhelyen időszakos korlátozásokra kell számítaniuk.

Az augusztus 29-i héten helyreállítják a burkolatot az eredeti állapotnak megfelelően, azokban a napokban a forgalmi rend is változhat a munkálatok előrehaladtával.

A munkálatokat a szeptember 1-i iskolakezdésig befejezik.