Címlap Koronavírus Hamarosan vég...

Hamarosan vége a jónak: visszatér a fizetős parkolás!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Javul a járványhelyzet, ezért egy-két héten belül megszűnik az ingyenes parkolás a közterületeken, és visszaáll a korábbi rend, vagyis ismét fizetni kell a várakozásért – értesült a Magyar Nemzet.

A lap emlékeztet, hogy a koronavírus-járvány első hullámában, 2020 áprilisától szüntették meg a közterületi parkolási díjakat. Az indoklás az volt, hogy

a védekezés egyik legfontosabb eszköze az emberek közötti biztonságos távolság fenntartása, és mivel a zsúfolt tömegközlekedési járatokon ez nem, vagy csak korlátozottan lehetséges, fontos, hogy aki tudja, használhassa a saját autóját.

A javuló adatok miatt 2020. július és november között megszűnt a veszélyhelyzet, ezzel együtt az ingyenes közterületi parkolás lehetősége is, amelyet a pandémia harmadik hulláma miatt, 2020 novemberétől ismét bevezettek, és ez azóta is tart.

Az RTL-nek a Kormányzati Tájékoztatási Központ kedden azt válaszolta, hogy ötmillió beoltott után vizsgálják felül az ingyenes parkolással kapcsolatos szabályokat, mivel a beoltottak száma bőven meghaladja már itthon a 4,7 milliót,