Címlap Közlekedés Jó hír az aut...
Cikkünk frissítése óta eltelt 9 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A pécsi városüzemeltetési társaság közlése szerint befejező szakaszába lép a Szigeti út átépítése, amely az eredeti szeptember 20-i tervezett határidőhöz képest hamarabb, iskolakezdésre kész lesz. A záró aszfaltozási munkálatok augusztus 16-án kezdődnek és tervezetten három teljes napot vesznek majd igénybe.

A harmadik napon, augusztus 18-án, a kerékpársáv kialakításának véglegesítése céljából és a piros aszfaltozások miatt is további, lokális forgalomkorlátozások várhatók kézi irányítás mellett. Ez érinteni fogja többek között a Tüzér utcát, az Erkel Ferenc utcát, a Honvéd utcát, a Huszár utcát, a Rókus utcát, valamint a leendő buszmegállókat. A korlátozásokat megfelelő táblák jelzik majd.

Az aszfaltozásokat követően, augusztus 18-án, péntek délutántól visszaáll a forgalomkorlátozás a korábbi rövid – a Mol-benzinkút és a Lázár Vilmos utca közötti – szakaszra, és az útfejlesztés teljes hosszán megkezdődik az útburkolati jelek felfestése, az aknafedlapok szintbe emelése, a járdák aszfaltozása is.

A Petőfi utcában is a befejezéséhez közeledik a burkolat végleges helyreállítása. A héten új burkolatot kapott a Petőfi utca 6-os út és Kolozsvár utca közötti szakasza, valamint a 6-os út és Erreth Lajos utca közötti szakasza.