Címlap Közlekedés JÖN AZ ÚJ PAR...

JÖN AZ ÚJ PARKOLÁSI RENDSZER PÉCSEN!

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Ne megszokásból parkoljunk július 1-től Pécsen! Lehetnek olyan utcák, ahol eddig nem kellett odafigyelni, mostantól azonban két óra várakozás után jöhet a büntetés! Sőt, az ott lakóknak is meg kell vásárolniuk az éves bérletet, ami 1200 forintba kerül.

Új korlátozott várakozási övezeteket alakítottak ki Pécsett

Ez azt jelenti, hogy NÉGY TERÜLETEN – a cikkünk alján felsorolt övezetekben -, eddig nagyrészt ingyen állhattak meg az autósok, most viszont már csak 120 percig lehet ott várakozni. Az itt élőknek is 1200 forintba kerül, hogy letegyék az autóikat a ház elé, igaz, ez korlátlan várakozásra jogosítja őket. FONTOS javaslat még a Biokomtól: egy műanyagórát is vásároljunk, ami mutatja az időt! Hogy mit kell még erről tudni? Összeszedtük!

Munkanapokon 8-18 óra között érvényes mindez

Ezek a parkolózónák és a védett övezetek külső határain helyezkednek el. Ezeken a területeken munkanapokon 8–18 óra között kell majd használni egy órát, amit a parkolás elején be kell állítani. És ez alapján tudják majd meghatározni a közteresek, hogy autónkkal 120 percet tartózkodtunk csak a területen.

SZEREZZÜNK BE EGY MŰANYAGÓRÁT – tanácsolták!

Azt egyelőre nem közölték, hogy pontosan milyen óra legyen. De gyanítjuk, hogy a legegyszerűbb, iskolákban is használatos műanyagra gondolnak. Amin pont két óránként újabb két órát lehet észrevétlenül beállítani. A leleményes autósokat azonban már most figyelmeztették, ha letelik a 120 perc, és az autó még mindig a korlátozott várakozási övezetben áll, a közterület-felügyelők szabálysértési bírságot szabhatnak ki.

ITT KELL ODAFIGYELNI!

  • Surányi Miklós utca, Aradi vértanúk útja, Hunyadi János utca és Székely Bertalan utca által határolt terület
  • Majorossy Imre utca, Kálvária utca, Ferenc utca és a Majorossy utca alsó fele, Tettye utca által határolt terület
  • József Attila utca, Nagyvárad utca, Petőfi utca, Megyeri út által határolt terület által határolt terület
  • Jakabhegyi út, Szigeti út és a Tiborc utca, Kürt utca, Homok utca és Mikes Kelemen utca által határolt terület
Nem látod túl jól? RÉSZLETESEBB INFOÉRT KATT IDE!

MIÉRT DÖNTÖTTEK ERRŐL?

A város vezetői azért döntöttek a módosítás mellett, mert az új parkolási rendelettel a város levegőjének minőségét szeretnék javítani, valamint csökkenteni a belvárosi autóforgalmát, igazságosabbá tenni a parkolást Pécsett.

Az itt lakóknak 1200 forintba kerül majd a parkolás

Ezekben az övezetekben a lakók is csak akkor parkolhatnak korlátlanul, ha kiváltják az 1200 forintba kerülő engedélyt – erre július 1-jétől lesz lehetőség a Biokomnál.

FONTOS MÉG! Pécsett nem minden elektromos autó parkolhat ingyen

A fizetőparkoló-zónákban új bérletkonstrukciókat alakítottak ki, a kedvezménypolitika pedig teljesen normatív alapon fog működni. Az új parkolási rendeletben a közfeladatot ellátó kedvezményezettek köre bővülni fog, illetve a környezettudatosság erősítése érdekében kizárólag a tisztán elektromos hajtású járművek parkolhatnak ingyen.

Pécsen nem lesz drágulás, azaz az I-es zónákban óránként 400, míg a II-es zónákban óránként 200 forintot kell fizetni a parkolásért.

EZ IS ÉRDEKELHET: