Címlap Közlekedés Két napon át ...
Cikkünk frissítése óta eltelt 10 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet december 10-ére és 11-ére munkabeszüntetést hirdetett a Volánbusznál, a közlekedési társaság a sztrájk tervezett ideje alatt biztosítja az elégséges szolgáltatásokat, a várhatóan nem közlekedő járatok listája a honlapján érhető el – közölte a vállalat. A LIGA Szakszervezetek szolidaritásáról és támogatásáról biztosította a sztrájkot szervező szakszervezetet.

A Volánbusz Zrt. azt közölte, hogy a vállalatnál működő majdnem húsz érdekképviseletből eddig egyik sem jelezte csatlakozási szándékát a munkabeszüntetéshez.

Jelezték, hogy az elégséges szolgáltatás keretében az első nap a járatok 80, a második nap pedig az 55 százaléka közlekedni fog, ez azt jelenti, hogy a Volánbusz a két nap során összesen mintegy 23 ezer kieső járattal tervez országszerte. Amennyiben az adott járatok közül az érintett autóbuszvezetők nem csatlakoznak a munkabeszüntetéshez és felveszik a munkát, akkor még több járat közlekedik majd menetrend szerint.

A Volánbusz továbbra is vitatja „az indokolatlan munkabeszüntetés” jogszerűségét és jogorvoslattal él a végzés ellen, „amellyel az elsőfokú bíróság elutasította kérelmét a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet által még az idei évre meghirdetett, kétnapos sztrájk jogellenességére vonatkozóan”.

A vita a Volánbusz szerint nem a sztrájk lehetőségéről, hanem az időzítéséről szól. A társaság álláspontja szerint ugyanis az idei évben munkabeszüntetésre sem ok, sem jogszerű lehetőség nincs, hiszen a kollektív szerződés keretében az idei évre érvényes bérmegállapodás van hatályban, amit a Volánbusz vezetése maradéktalanul betartott. Felelős munkáltatóként a társaságnak szándékában és érdekében áll megállapodást kötni a jövő évi bérfejlesztésről – írta közleményében a Volánbusz.

„A Volánbusz számára a legnagyobb értéket ugyanis munkatársai jelentik, ezért megbecsüli munkavállalóit és dolgozói megtartására és megelégedésük növelésére törekszik” – fogalmaztak a közleményben, hozzátéve, hogy a Volánbusz korábban már többször is kijelentette, és most is hangsúlyozza, hogy elkötelezett a mielőbbi bérmegállapodásban, amit lehetőség szerint legkésőbb 2024. január 20-ig megkötne az arra jogosult érdekvédelmi szervezetekkel.

A közlemény szerint a Volánbusz az eddigi gyakorlatához híven továbbra is nyitott a párbeszédre, a munkavállalókkal való együttműködésre, a munkahelyek stabilitása, megőrzése ugyanis a munkavállalók és a munkáltató közös ügye.

Az „indokolatlan sztrájk” ellenére a Volánbusz haladéktalanul megkezdte az arra történő felkészülést: a még elégséges szolgáltatásnak megfelelő menetrendet a személyszállítási törvényben előírt határidőn belül, két nappal a munkabeszüntetés megkezdése előtt nyilvánosságra hozta – hangsúlyozták.

(MTI)