Cikkünk frissítése óta eltelt 5 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Csaknem 400 e-roller fut naponta a városban, ehhez képes elenyésző a balesetek és a lopások száma. A télies időjárás miatt kevesebben használják a járgányokat, amelyek téli vagy szöges gumival is felszerelhetők.  

Alig négy hónap telt el az e-rollerek pécsi bevezetése óta, de már jól látszik, hogy néhány kivételtől eltekintve képesek a pécsiek rendeltetésszerűen használni a járgányokat. Eddig két komolyabb baleset történt velük, egyikről részletesen is beszámoltunk, amikor randalírozó fiatalok a Nevelés Központnál ütöttek el egy kislányt. Erről szóló cikkük után több városrész sétálóövezetében az üzemeltetető cég limitálta sebességet, pont azokon a helyeken, ahol a Pécs Aktuál javasolta.

A korlátozott övezetek kiterjesztése után tulajdonképpen megszűnt a rongálás, ami leginkább a Nevelési Központ környékét éríntette, ahol a fiatalok magas lépcsőkről ugrattak le a rollerekkel. A természetes amortizáción kívül már nincs más sérülés rajtuk, ebből eredően a 350 darabos flotta öt százaléka kerül szervizbe.

A lopások nem jellemzőek, hiszen mindenki tudja, hogy nem tudna mit kezdeni egy ilyen járművel. GPS-szel vannak felszerelve, ha el is lopná valaki, nem tudná magáncélra használni, az alkatrészeket nem tudná eladni. Eddig két meglepő eset fordult elő. Az egyik roller egy tizedik emeleti panellakásban kötött ki, a cég munkatársai térképes nyomköbvetővel vették észre és kérték vissza a rollert. Ez történt egy városszéli putriban is, ahol a lakó hiába tagadta, a rolleren ilyen esetekben távolról aktiválható csipogó elárulta a járgány helyét.

A téli időjárásra való felkészülés már korábban megkezdődött, ha az időjárás nagyon rosszra fordulna, azonnal le tudják állítani a flottát.

„Az idő függvényében többféle lehetőség is létezik. Van olyan „zokni” vagy bevonat, amit a kerékre lehet rakni. Vannak szöges kerekek is, amiket fel lehet rakni a rollerekre. Ennek a használatát Magyarországon nem tudom elképzelni. De ha az időjárási viszonyok olyan zordak lennének, ami veszélyessé tenné a rollerezést, akkor a legvalószínűbb forgatókönyv szerint deaktiválnánk az egész flottát, hogy ne lehessen használni a rollereket. De ha nagyon hideg vagy fagy lenne tartósan, akkor lehet, hogy be is vinnénk tető alá az eszközeinket állagmegóvás céljából” – közölte a Pécs Aktuál érdeklődésére az e-rollereket üzemeltető cég vezetője.