Címlap Közlekedés Villányból az...

Villányból az M6-ra? Igen, onnan is elérjük majd!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Jó hír: már a kivitelezés is elindult. Azaz Villánynál is felugorhatunk majd az M6-osra. Kilenc kilométer hosszú, kétszer egy sávos út lesz.

Februárban kezdődött meg az M6-os autópálya Bóly és Ivándárda közötti szakaszának építése.

A horvát határig 20 kilométer épül,

amihez kapcsolódik a villányi bekötőút.

9 kilométer, kétszer egy sáv

A villányi bekötőút az M6 autópálya villányi csomópontja és a Villány elkerülő keleti csomópontja között húzódik. A 9 kilométer hosszú, 2×1 sávos szakaszon három csomópontot, továbbá egy hidat – a Mároki-vízfolyás felett – terveznek. A három csomópont a következő:

  • M6 autópálya villányi csomópontjához való csatlakozás,
  • villányi elkerülő út keleti körforgalmi csomópont,
  • valamint mároki bekötő út csatlakozása.

Egy évvel ezelőtt egy másik beruházásról is beszámoltunk, amelynek során szintén hamarabb érhetjük el déli szomszédunk népszerű tengerparti üdülőhelyeit:

(Forrás: Magyar Építők)