Címlap Szórakozás Több órával k...

Több órával kerül közelebb Pécshez a dél-horvát tengerpart

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Újabb négysávos kapcsolatot kaphatnak a magyar turisták az Adriai-tenger felé – Bosznián keresztül. Ezzel, és az épülő alagutakkal több száz kilométert és több órányi autózást lehet majd megspórolni.

Számos turista indul el a Horvátországba Pécsről, Magyarországról, illetve a teherforgalom is jelentős a rijekai kikötőbe – kivéve most, járvány idején.

Ez viszont Horvátország sajátos – félhold alakuú – földrajzi fekvéséből adódóan azonban több száz kilométernyi felesleges távot jelent, amennyiben a déli tengerpartra, például Dubrovnik környékére utazik valaki autóval.

Ezen rövidítene az E73-as európai négysávos koridor, melynek részei lesznek

– tudtuk meg a Magyar Építőktől.

Az utóbbihoz két részprojektben már keresik a kivitelezőt, a beruházást az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) és az Európai Befektetési Bank (EIB) finanszírozza.

10 kilométeres alagút épülhet Boszniában

Ha a járvány okozta helyzet nem szól közbe – és az EBRD egy hónapja jelentett be egy egymilliárd eurós csomagot a térség vállalatainak támogatására – akkor megépülhet az új,

  • 35 kilométeres Ovcari – Prenj alagút – Mostar-észak szakasz (az alagút mintegy 10 kilométer hosszú lenne),
  • illetve a 10 kilométeres Mostar-észak-Mostar-dél szakasz is.

Ezzel nem csupán a dubrovniki térségbe, hanem az út végén található Ploce kikötőjébe is javarészt elkészülne a végig négysávos kapcsolat, mely a teherforgalomnak is hasznos lehet, mivel Ploce Horvátország második legnagyobb ipari kikötője.

(via Magyar Építők)