Címlap Hírek „Pániks...

„Pánikszerű Armageddon” – 58 magyart menekítettek Omisból éjszaka, súlyos erdőtűz pusztít

A jelenlegi adatok szerint 36 ember megsérült, közülük heten életveszélyes állapotban vannak annak a nagy kiterjedésű erdőtűznek következtében, amely csütörtök este ütött ki a dél-horvátországi Omis közelében, majd az éjszaka folyamán lakóházakra is átterjedt. A térségből mintegy ezer helyit és turistát menekítettek ki, péntek reggel még csaknem 300 tűzoltó küzdött a lángokkal.

Orbán Anita külügyminiszter facebook posztjában írt arról, hogy a jelenleg rendelkezésünkre álló információk szerint legalább 58 magyar állampolgárt kellett kimenekíteni az erdőtűz által érintett területről. Közülük mintegy 45 főt egy sportcsarnokban helyeztek el, további 13 magyar állampolgárt pedig egy másik helyszínre menekítettek ki. A horvát hatóságok és a Vöröskereszt gondoskodnak az ellátásukról.

„Pánikszerű Armageddon” – számolt be egy magyar Omisból, aki unokákkal ment nyaralni a horvát tengerpartra. Őket a szállás tulajdonosa küldte le a belvárosba. A felvételén egyébként az látszik, hogy az áram is elment, sötétben van a település egy része.

A tűz csütörtök este 20 óra 21 perckor keletkezett Lokva Rogoznica településen,

az Adriai-tenger partján végighúzódó főút közelében. A lángok az erős szél miatt gyorsan továbbterjedtek a száraz növényzetben és a fenyőerdőben, elértek lakóépületeket, az éjszaka folyamán pedig Omis területére is átterjedtek. Több ház, gépkocsi és más vagyontárgy is a tűz martalékává vált.

Pillanatok alatt mellettünk kezdett el lángolni a terület. Senkinek nem szóltak , senkit nem evakuáltak magunktól szedtük a cuccunkat és menekültünk el és így is perceken múlott az életünk. Bármennyire drámaian is hangzik… bízom benne mindenkinek sikerült ki jutni és épségben vannak az ott nyaralók avagy lakók – írta egy másik magyar.

A spliti kórház péntek reggeli közlése szerint összesen 36 ember szorult orvosi ellátásra. Közülük 14-et kórházban tartottak, hét sérült állapota életveszélyes. A sérültek többsége égési sérüléseket szenvedett, másokat füstmérgezés miatt kellett ellátni.

EZEN A LINKEN LÁTHATÓ EGY TÉRKÉP, AHOL JELÖLIK AZ ERDŐTÜZEKET ÉS ÉRINTETT TERÜLETEKET!

A horvát tűzoltóság péntek reggeli adatai szerint 286 tűzoltó és 93 jármű vesz részt az oltásban, a helyi egységek segítségére több horvát megyéből, valamint Zágrábból is érkeztek tűzoltók. Hajnalban négy Canadair CL-415-ös tűzoltó repülőgépet is a térségbe vezényeltek. A horvát haditengerészet egyik hajóját ugyancsak készenlétbe helyezték az esetleges tengeri evakuáláshoz.

A hatóságok Omisban, Dugi Ratban, Makarskában és Splitben befogadóközpontokat nyitottak. Az éjszaka folyamán a legveszélyeztetettebb területekről szárazföldön és hajókkal is menekítettek ki embereket. Az omisi sportcsarnokban az éjszaka folyamán mintegy ezer ember kapott menedéket.

A tűz miatt lezárták a Jadranska Magistrala érintett szakaszát, valamint az omisi elkerülő út Makarska felé vezető részét. A lezárások és a turisták tömeges távozása miatt Omisban jelentős torlódások alakultak ki, a város egyes részei pedig áram nélkül maradtak.

Slavko Tucakovic országos tűzoltóparancsnok péntek reggel elmondta: rendkívül nehéz éjszakán vannak túl, és a Lokva Rogoznicától Omisig húzódó térségben továbbra is bonyolult a helyzet. Közlése szerint ez Horvátország történetének egyik legsúlyosabb erdőtüze.