Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az új forgalmi rend miatt a Vince utca teljes hosszában egyirányú lesz a Cserző közig, illetve teljes hosszábban parkolóvá változik. Itt még járda sem lesz, így a lakók a megnövekedett forgalomban lesznek majd kénytelenek cikázni az autók között. A Tettye utca a Cserző köz és a Kálvária utca között lesz egyirányú.

Pirossal az egyirányú utcák

Az úgynevezett cirkulációs forgalmi rendtől az várják, hogy a napi csúcsforgalmak idején autóval könnyebben lehessen kijutni a kis utcákból. Az új táblák kihelyezését hétfőn kezdték meg, a munkát kedden fejezik be, így szerda hajnaltól már az új közlekedési rend lesz érvényben.

Már szerelik az új táblákat