Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A város vezetése már 2014-ben vizsgálta, hogyan tudná csökkenteni a forgalmat az egyetemi városrészben. Őszre el is készül az a kétszintes, 6000 négyzetméteres parkolóház a Honvéd utcában, ami megoldást kínálhat a helyhiányra – hangzott el a pénteki sajtótájékoztatón.

Éves szinte 100 ezer fekvőbeteget és 1,5 millió járóbeteget látnak el a Klinikai Központban

– Nemcsak a klinikán dolgozók, hanem az ide érkező betegek is használhatják majd a parkolóházat – mondta Sebestyén Andor, a PTE Klinikai Központ igazgatója.

A városnak is nagy előrelépés

– Remélhetőleg a környéken lakók mindennapjait is segíti majd a parkolóház, hiszen azzal, hogy az egészségügyi intézmények dolgozóinak lesz helyük, felszabadulhatnak a házak előtti parkolók. Emellett pedig zajlanak az egyeztetések, hogyan vehetnék külsősök is igénybe a most épülő parkolóházat – mondta Kővári János. Az önkormányzati képviselő hozzátette: az egyetemi területen található új park és játszótér azonban már megnyílt, bárki számára elérhető.

Két szinten 196 férőhely, de továbbiakról is egyeztetnek

Ezzel a fejlesztéssel mintegy 300 autónak biztosítanak parkolási lehetőséget a kórház közvetlen közelében

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az egyetem parkolási rendszerét egységesen kezelik majd a jövőben, hiszen a közelben található fogászati központ, az Édesanyák útja és a kutatói tömb mellett található parkolófelületet is felül kell vizsgálni ahhoz, hogy a környék autós forgalma és az esetleges fennakadások mérséklődjenek.

A Honvéd utcában épülő parkolóházat a Pécsi Tudományegyetem építteti a Modern Városok Program keretében több mint 1 milliárd forintos támogatásból.