Új vezért akarnak a Tüke Busz élére!

/
Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Kétlépcsős pályázatot ír ki az önkormányzat a Tüke Busz Zrt. vezérigazgatói posztjának betöltésére. A pályázatokat először egy háromfős bizottság értékeli, így a szakmai szempontoknak leginkább megfelelő jelöltek kerülhetnek az önkormányzat bíráló bizottsága elé - közölte a városháza.

Szakmai alapon

A szakmaiság erősítése érdekében új pályáztatási módszerrel választhatják ki a Tüke Busz Zrt. vezérigazgatóját. Ezt a hasonló méretű nagyvárosok versenyeztetési gyakorlatának áttekintése után, az ott tapasztaltak alapján állította össze a pécsi városvezetés.

Kétlépcsős kiválasztás

Lényege, hogy a pályázatokat elsőként egy szakemberekből álló, háromfős testület értékeli, és csak azokat a pályázatokat engedi az önkormányzat bírálóbizottsága elé, amelyek szakmai szempontból teljes mértékben megalapozottak.

A Tüke Busz Zrt. vezérigazgatói pályázatára érkező jelentkezéseket így Dr. Zeller Gyula közgazdász, a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának címzetes egyetemi tanára, Dr. Majó-Petri Zoltán, a Szegedi Közlekedési Társaság ügyvezető igazgatója, és Dr. Góbi János, a Tüke Busz Zrt. átvilágítását végző jogász értékeli majd.

A szakmai értékelő bizottság összetétele a pécsi városvezetés szerint garancia arra, hogy a pályázatok értékelésében megfelelő hangsúlyt kapnak az üzleti, a jogi és a közlekedésszakmai szempontok, így az önkormányzati bírálóbizottság elé megfelelő ismeretekkel, tapasztalatokkal és tudással rendelkező jelöltek kerülnek majd.

A hónap végén írják ki a pályázatot

A Tüke Busz Zrt. vezérigazgatói pozíciójának pályázati kiírásáról az áprilisi, közgyűlést helyettesítő online konzultáción egyeztetnek a képviselők, így a pályázatot legkorábban április végén írhatja ki az önkormányzat. A vezérigazgató személyéről a kétlépcsős elbírálást követően döntenek a képviselők.

Előző sztori

Április hátralevő részében ingyen utazhatnak az alsós diákok

Következő sztori

ÓVODA- ÉS ISKOLAKEZDÉS? Válaszol a gyerekorvos!

Pécs Aktuál rádió
PécsFM rádió
I Love Pécs rádió
Rádió 1