Címlap Közlekedés Végre: átadjá...

Végre: átadják az új buszmegállót az új vásárcsarnoknál

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Mint ismert, július 8-án megnyílt az új pécsi vásárcsarnok. A projekt részeként a régi vásárcsarnok melletti területen új parkolóhelyeket, illetve rakodási helyeket alakítottak ki, továbbá a korábbi taxidroszt is átalakult.

Az önkormányzat szerint a beruházás során a bérlőkkel és a lakossággal folytatott egyeztetések alapján felmerült annak az igénye, hogy a régi vásárcsarnok előtti buszmegálló áthelyezése az új épület megnyitását követően feltétlenül szükséges az új vásárcsarnok a jobb és könnyebb megközelíthetősége érdekében.

Július közepére a Bajcsy-Zsilinszky utcában lévő, a régi épület nyugati oldalán létesült buszmegálló áthelyezése megtörtént. Az új vásárcsarnok nyugati oldalánál egy új buszmegálló létesült a hozzá kapcsolódó forgalomtechnikai beruházásokkal. Emellett új buszvárót alakítottak ki, és áthelyezték a korábbi megállóban már megszokott dinamikus utastájékoztató táblát is.

Az új buszmegállót július 22-én adják át, így aznap üzemkezdettől a Vásárcsarnok elnevezésű megálló érintésével közlekedő autóbusz járatok már az új autóbuszmegállóban állnak meg. Így az új vásárcsarnok egy sokkal közelebbi megállóval lesz elérhető a pécsiek számára.

(Képünk korábbi állapotot tükröz.)