Címlap Krimi Bántalmazássa...

Bántalmazással vettek rá kényszermunkára egy férfit Pécsen

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Pécsi Járásbíróság elrendelte egy férfi letartóztatását egy hónapra emberkereskedelem bűntette és kényszermunka bűntette megalapozott gyanúja miatt – közölte a Pécsi Törvényszék.

A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított férfi november 9-ig több hónapon keresztül bántalmazással és fenyegetéssel kényszerítette a sértett férfit arra, hogy a gyanúsított lakóhelyén található ingatlan területén különböző munkálatokat végezzen, amelyekért ellenértéket nem fizetett. A sértett okmányait és kulcsait is elvette, többszöri kérése ellenére sem volt hajlandó azokat visszaadni.

Alaposan feltehető, hogy a gyanúsított, a terhére rótt jelentős tárgyi súlyú bűncselekményre figyelemmel – szabadlábon hagyása esetén – megszökne, elrejtőzne, az eljárásban résztvevő más személyt megfélemlítene, jogellenesen befolyásolna, ezért a bíróság elrendelte a letartóztatását.

Az ügyész a bíróság végzését tudomásul vette, a gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be, így a határozat nem végleges.