Címlap Krimi Bulizni indul...

Bulizni indult, de inkább meglopta saját barátját egy fiatal mágocsi férfi

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A rendőrök július 12-én 11 óra 40 perckor Dombóváron fogták el azt a 20 éves mágocsi férfit, aki azzal gyanúsítható, hogy július 7-én reggel bement egy helyi barátja házába, majd az egyik szobában lévő asztalról egy pár arany fülbevalót, valamint a szekrényen lévő pénztárcából 50 ezer forint készpénzt lopott el. A fülbevalót ezután elvitte Dombóvárra, és ott eladta.

Elfogását követően előállították, majd kihallgatták gyanúsítottként, amely során elmondta, hogy

igazából bandázni akart a barátjával, bement hozzá, de látta, hogy alszik. Ekkor átment a gyerekszobába, és meglátta az asztalon a fülbevalót, a zsebébe rakta, majd a szekrényen lévő pénztárcából kivette a pénzt, és távozott a házból.

Azt is elmondta, hogy a pénzt felélte, evett, ivott, és sorjegyeket vásárolt. Ahogy fogalmazott, jól élt egy kicsit.

Ellene lopás miatt nyomoz a Komlói Rendőrkapitányság.