Címlap Hírek Bencsik Andrá...

Bencsik András: a Sátán vette át a hatalmat Európában és mindent tönkre akar tenni

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Bencsik András sokáig gondolkodott azon, hogy mi állhat a „normalitás” elleni támadások mögött; a főszerkesztőnek akkor tisztult ki a kép, amikor rájött, hogy

a Sátán uralkodik Nyugat-Európában.

Bencsik András a Hír TV vitaműsorában a pedofilellenes törvény nemzetközi visszhangja kapcsán mondta el véleményét – vette észre a 168 Óra.

A műsor vezetője, Gajdics Ottó a beszélgetés indításaként következetesen gyermekvédelmi törvénynek nevezte a jogszabályt. A pedofilellenes törvényt számos kritika érte közelmúltban, annak homofóbnak tartott passzusai miatt.

Bencsik András a törvény kapcsán azt mondta a műsorban:

„Ez a törvény a Magyarországon élő gyermekeket védi a káros behatásoktól. Az fogalmazódott meg bennem hívő emberként, hogy szükségképpen kell lennie Sátánnak is. Úgy tűnik nekem, a Sátán átvette az uralmat Európában. Mindent tönkre akar tenni, ami a természetes, klasszikus és az isteni élő rendet szolgálja.”

A Demokrata főszerkesztője a konkrét vádakra is kitért: „Nem azt mondják, hogy mi igenis meg akarjuk rontani a gyerekeket, hanem azt mondják, hogy ez egy homofób törvény, tehát a szexuálisan eltérő emberek ellen mozog. Mi tudjuk, hogy nem így van.

Miért akarjátok megrontani a civilizációt? Nem találtam más kulcsot. Úgy tűnik a Sátán átvette az uralmat Nyugat-Európában.”

Bencsik András véleménye szerint a Sátánt teljesen mindegy, hogy ki jeleníti meg, vagy ki szolgálja, de tippjei vannak. A Demokrata főszerkesztője szerint a cél az, hogy a normális értékrendhez ragaszkodó embereket megtörjék.

A műsorban így nézett ki ez a rövid jelenet:

A teljes beszélgetés itt tekinthető meg: