Apa-fia duót kaptak el a barcsi rendőrök, nem is akárhogyan.
Az elfogás itt megnézhető:
Gyanúsan viselkedő páros, feltehetőleg betörők járják Darány utcáit – értesültek a rendőrök csütörtökön, akik azonnal akcióba is lendültek, és még drónt is bevetettek eközben.
Kisvártatva a drónkezelő észrevette, amint egy ház udvarából tart kifelé az egyik feltételezett gyanúsított, társa eközben a kocsiban várakozott. A férfi éppen elsétált volna a helyszínről, amikor a rendőrök elfogták, míg tettestársa az autóval próbált meg elmenekülni, azonban őt is hamarosan utolérték és elfogták.
Mindkettőjüket előállították a Barcsi Rendőrkapitányságra, ahol a 37 és 71 éves újpetrei lakosokat lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozás jelenlegi adatai szerint
a közelmúltban hatrendbeli betörés írható az apa-fia páros számlájára,
akik a bűncselekményekkel több millió forint kárt okoztak.