Címlap Baranya Elmúlt a szer...

Elmúlt a szerelem: felgyújtotta barátnőjét, mert kidobta

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Baranya Megyei Főügyészség emberölés kísérletével vádolja azt a férfit, aki nem tudta feldolgozni, hogy a párja szakít vele, ezért gázolajat öntött rá és meggyújtotta.

A vádhatóság szerint a férfi szerelmi kapcsolatban volt a sértett nővel, aki azonban 2021 tavaszán elhatározta, hogy véget vet a viszonynak és ezt közölte is a vádlottal.

A férfi egy áprilisi napon az éjszakai órákban a nő lakásán tartózkodott, de sokat vitatkoztak, majd reggel a vádlott gépkocsival elment. A férfi nem tudta feldolgozni a szakítást, ezért elhatározta, hogy végez a sértettel. Ennek érdekében gázolajat szerzett, azt kannában magával vitte szerelme házához. A csalódott szerelmes odament az ajtóban álló nőhöz, gázolajjal lelocsolta, majd öngyújtóval meggyújtotta a ruháját.

A nő igyekezett eloltani a tüzet, amiben a vádlott megpróbálta megakadályozni. A nő végül be tudott szaladni a lakásba, ahol a fürdőszobában végül sikerült eloltania égő testét és ruháját. Kérte egykori barátját, hogy az értesítse egyik barátnőjét – a férfi el is ment a barátnőért és elvitte a sértetthez, akit később a barátnő szállított kórházba.

A vád szerint a férfi bántalmazásától a nő a teljes testfelszínének mintegy 35%-át érintő másod- és harmadfokú égési sérüléseket szenvedett, azok miatt gyulladásos, fertőzéses szövődmények, szeptikus állapot, többszervi elégtelenség alakult ki, ami a kezelések hatására rendeződött. A sértettnél közvetlen életveszélyes állapot jött létre, sérülései alkalmasak lettek volna a halál előidézésére.

A bűncselekmény büntetési tétele tíz évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés.

(Borítókép: Pixabay)