Címlap Gazdaság Kertvárosban ...

Kertvárosban ősztől sem kell többet fizetni a fűtésért, ha sokat fogyasztanak, akkor sem!

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Komolyan átírta, és beszűkítette a rezsicsökkentés – vagyis az eddigi olcsó lakossági energia – lehetőségét a kormány szerdai bejelentésével – bár egyelőre még nem jelentek meg a pontos és részletes szabályok a Magyar Közlönyben.

Drasztikusan emelkednek az energiaárak Európában, az áram ára az ötszörösére, a gázé több mint a hatszorosára emelkedett egy év alatt; a hivatalos indoklás szerint pedig mivel világossá vált, hogy Európában nem lesz elég gáz őszre-télre, a magyar kormánynak is szigorítania kell: aki többet fogyaszt az átlagnál, annak többet is kell fizetnie, mégpedig a különbözetet piaci áron. Mindezt azért, hogy spóroljanak az energiával – derült ki a kormányinfón.

A kormány két irányszámot mondott be a szerdai bejelentéskor, amelyet ők „átlagosnak” vélnek:

  • a villamos energiánál 210 kilowattóra/hónap;
  • a földgáznál 144 köbméter/hónap.

Mindez a jelenlegi áram- és gázdíjak mellett azt jelentheti, hogy az a háztartás, amelyik ennél a két számnál többet fogyaszt – például abban az esetben, ha egy 100-120 négyzetméteres, gázzal fűtött családi házban hárman-négyen is laknak -, annak a szokásos fűtés és áramszámlája akár a négy-ötszörösére is felugorhat ősztől abban az esetben, ha a háztartás nem spórol, és nem fogja vissza radikálisan az energiafelhasználását. (Azok, akik átalánydíjat fizetnek, a jelenlegi ismeretek alapján csak jövőre fognak szembesülni a magasabb számlával.)

A szerdán bejelentett változások nagy nyertesei lehetnek – egyelőre – azok, akik távfűtéses lakásban élnek. Rájuk ugyanis nem vonatkozik a többletfogyasztás piaci árasítása – hiszen nem gázzal fűtenek!

A politika nyelvén mindez azt is jelentheti, hogy egyes társadalmi csoportok mellett a panelekben élőket is „megkímélte” a kormány; ami azért is érdekes, mert ez az a városias réteg, amely hagyományosan nem Fidesz-párti. Pécsett például Mellár Tamást juttatták be újra a Parlamentbe, a Fidesz támogatta Kővári Jánossal szemben. Ugyanezt a kérdést persze másik oldalról, vagyis a működtető önkormányzat, cég szempontjából is lehet nézni: ha emelkedik majd a távhő ára, akkor azt nem a kormány, hanem az önkormányzat emeli meg, aminek szintén lehetnek politikai következményei.

Azok is igen rosszul járnak a kormány szerdai bejelentésével (vagy az Európában elszabaduló energiaárak miatt – ez nézőpont kérdése), akik az elmúlt években, például kihasználva a napelemes pályázatokat, árammal fűtik immár a lakásaikat, ami ugyan „zöld” a gázhoz képest, de most nagyon nem tűnik jó befektetésnek utólag. A kormány ugyanis nem veszi figyembe ezt a helyzetet

– derült ki szintén a kormányinfón.

A „rezsicsökkentés” továbbra is érvényes azok számára, akik a fenti irányszámoknál nem fogyasztanak többet; illetve a nagycsaládosok esetében is élnek bizonyos kedvezmények – ezekről ITT írtunk bővebben.