Címlap Közélet Közösség Éjszakai rett...

Éjszakai rettegésre készülnek a Siklósi Várban – a látogatók imádják!

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Egyedülálló programmal dobja fel a Siklósi Vár az este érkező látogatóit. Sötétben, eddig vendégek által elzárt folyosókon viszik végig a legbátrabbakat. És ha ez még nem lenne elég, a különleges séta előtt egy horrorfilmet is vetítenek az erősebb idegzetű érdeklődőknek.

A szokatlan program a várkapitány fejéből pattant ki még tavaly, de akkora érdeklődés övezte, hogy idén is folytatják az ijesztgetést. – Olyan helyekre bújunk be, ahol nem számítanának emberre az esti látogatók. Ez a kiszámíthatatlan és rendkívül sötét túra pedig rettegéssel tölti el az embereket. Számomra is fura, hogy ezt mennyire élvezik az ide érkezők – mondta Szentgyörgyváry Péter, várkapitány.

Volt, aki négy gyerekkel érkezett

– Ezt a túrát csak erős idegzetűeknek, kifejezetten 18 év felett ajánljuk. Volt már, aki a gyerekeivel érkezett és félúton ki is szállt a programból – tette hozzá Szentgyörgyváry Péter.

A Siklósi Várban ez a program 500 forintba kerül és előre meghirdetett időpontokban tartják. PROGRAMOK ITT!

Augusztus elején jön a Kinizsi, a nép fia c. előadás

A Siklósi Várba nemcsak este, hanem nappal is érdemes ellátogatni. A régió legépebben maradt várában nemsokára játsszák a Kinizsi, a nép fia c. előadást. A kis molnárlegényből avanzsált várkapitány története tavaly is hatalmas siker volt. A családi musicalt Szentgyörgyváry Péter írta, de neves színészeket is Siklósra csábított. Mátyás király szerepében színpadra lép a Jászai Mari-díjas Sasvári Sándor, a főszerepet pedig a Kormorán énekese, Vadkerti Imre játssza. Erről bővebben ITT OLVASHATTOK!