Címlap Baranya Gyógyszerhami...

Gyógyszerhamisítókra csaptak le a siklósi rendőrök

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A siklósi nyomozók március 1-jén gyanúsítottként hallgattak ki egy 64, egy 39 és egy 26 éves budapesti nőt, valamint egy 21 éves szintén budapesti férfit. A gyanú szerint a három nő és a férfi tavaly márciustól országszerte több háziorvost is felhívott, majd más adataira hivatkozva azt kérték, hogy altatókat, antidepresszánsokat, valamint nyugtatókat írjanak fel nekik. Az így megszerzett elektronikus receptekkel kiváltották a gyógyszereket, majd azokat továbbértékesítették.

A rendőrök a nyomozás során beazonosították, majd elfogták és előállították a három nőt és a férfit a rendőrkapitányságra. Gyanúsítotti kihallgatásukat követően a két idősebb nőt és a férfit őrizetbe vették, majd kezdeményezték letartóztatásukat.

Mind a négyük ellen gyógyszerhamisítás miatt nyomoz a Siklósi Rendőrkapitányság.